Amikor Istenhez jövünk,hogy kegyelmet és áldást kérjünk tőle,szükséges
hogy a szeretet és a megbocsátás lelkülete töltse be a szivünket egymás
iránt.
Hogy is kéhetnénk,hogy ,,bocsásd meg a mi vétkeinket,miképpen mi is
megbocsátunk az ellenünk vétkezőnek",ha eközben megengedjük
magunknak a kérlelhetetlen,engesztelhetetlen lelkületet?
Ha azt akarjuk,hogy Isten meghallgassa imánkat,akkor nekünk is meg kell
bocsátanunk egymásnak,mégpedig ugyanúgy és ugyanolyan mértékben,
ahogyan mi igényeljük Tőle,hogy megbocsássa bűneinket.
Imádkozni annyit jelent:megnyitni szivünket Isten előtt mint barátunk
előtt.Nem azért van erre szükség,hogy Isten megtudja,kik vagyunk,hanem
azért,hogy mi váljunk alkalmassá tanácsai befogadására.
Az imádság nem Istent hozza le hozzánk,hanem minket emel fel Őhozzá.
Ha valami nem teljesedik imakéréseink közül sem ma,sem holnap,sem hol-
napután? A vigasztaló ige erről is ir:,,És ez az a bizalom,amellyel Őhozzá
vagyunk,hogy ha kérünk valamit az Ő akarata szerint,meghallgat
minket.És ha tudjuk,hogy meghallgat bennünket,akármit kérünk,
tudjuk,hogy megvannak a kéréseink,amelyeket kértünk Őtőle."
1Ján.5:14-15.
Kommentáld!