Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.

 Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz. (Zsolt.103:10,13)

Amikor tizenhat éves voltam, apukám megengedte, hogy autóval menjek a közeli kisboltba. „Egyenesen a boltba menj, vásárolj be, és rögtön gyere haza. Ne vegyél föl útközben barátnőket, csak a boltig vezess és vissza” – mondta mindig.

Egy alkalommal figyelmeztetett, hogy a vezető melletti ülés ablaka elromlott, és nem szabad használni, amíg meg nem javítják. „Oké Apa” – mondtam mosolyogva, és búcsú puszit intettem neki. Majd jó tizenhatéves módjára rögtön a legjobb barátnőmék háza felé vettem az irányt. Amikor bepattant az autóba, mint felelősségteljes ifjú hölgy, elmondtam neki, hogy az ablakot nem szabad használni. Körülbelül egy háztömbnyit mentünk, amikor észrevettünk egy ismerős fiút, és köszönni akartunk neki. (Nem akartunk ám villantani előtte, hogy én vezetek, á dehogy…)

„Húzd le az ablakot” – mondtam a barátnőmnek.

Mire ő: „De apukád nem azt mondta, hogy nem szabad lehúzni?”

„Nem lesz semmi baj, csak lassan csináld” – okítottam.

A barátnőm letekerte az ablakot, köszöntünk a srácnak, aki látszólag teljesen le volt nyűgözve attól, hogy én vezetek, és megpróbáltunk nagyon felnőttnek és nagyon menőnek látszani. Minden rendben is volt mindaddig, amíg a barátnőm nem kezdte el felhúzni az ablakot, mert abban a pillanatban szilánkok milliói repültek szanaszét! Azt kívántam, bárcsak visszapörgethetnénk az időt!

Azonnal hazavezettem, és a barátnőmmel együtt odaálltam apukám elé. Töredelmesen bevallottam, mi történt.

Mivel tudtam, hogy apukám szeret engem, ezért el mertem neki mondani az egész történetet. Amikor bevallottam, hogy engedetlen voltam, apukám rögtön megbocsátott. Természetesen csalódott volt, de ez semmit sem változatott az irántam érzett szeretetén. Később nem dörgölte az orrom alá, és nem ez a hiba határozta meg a szemében az értékemet. Úgy döntött, hogy a legjobbat hiszi felőlem.

Talán a te édesapád nem ilyen volt, mint az enyém, és emiatt nehezen tudod elképzelni, hogy Isten ilyen irgalmas és megbocsátó. Lehet, hogy pont most érkezett el az idő, hogy újrafogalmazd a szeretetről alkotott elképzelésedet. Tudod, Isten szeretete és irgalma meghalad minden emberi szeretetet. Ő mindig kedves, türelmes, igazságos és megbocsátó (1 Korinthus 13:4-7). Ha sírsz, veled együtt sír (Zsidók 4:15); ha nevetsz, veled együtt nevet. A gyönyörűsége vagy, és vágyik egy szeretet-kapcsolatra veled. Örömét leli benned (Zofóniás 3:17), és most is mosolyog rád, amint ezeket a sorokat olvasod.

Ne hagyd, hogy a félelem visszatartson Mennyei Atyádtól, amikor hibát követsz el. Hívd segítségül az Ő nevét. Menj bátran az Ő jelenlétébe (Zsidók 4:16). Valld meg a hibádat, és engedd, hogy szeressen, megújítson, kiárassza rád kegyelmét, jóindulatát és irgalmát!

Victoria Osteen