Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.  Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.  Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.  A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel,  hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.  Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.  De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.  Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.Róm 8,17-25.

ISTEN BÉKESSÉGE

Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. (Róm 8,18)

Egy este, 14 évvel ezelőtt, a lelkészünk felhívott, hogy közölje, egy gyülekezeti elöljáróval szeretnének eljönni hozzánk. A férjem az édesanyját látogatta meg a kórházban, így aggódtam, hogy valami történt vele az úton. A férjemmel semmi baj nem volt, de a lelkész elmondta, hogy a 15 éves fiunk (a legfiatalabb) meghalt az iskolai biciklitúra alatt. Bocsánatot kérve a hálószobámba mentem, hogy Istenhez imádkozzak, hogy erősítsen a bánatom viselésében. A bánatom nem múlt el, de Isten hordozhatóvá tette azt. Biztosan tudtam, hogy a fiunk vele van. És ha a világ össze is omlott körülöttem, Isten minden értelmet meghaladó békességet adott. 

Amikor visszamentem a lelkészhez, hogy megvárjuk a férjem hazaérkezését, biztosítottam arról, hogy a veszteség ellenére boldog vagyok, hogy a fiam velem lehetett 15 évig. Még ma is, amikor sírok, mert nem lehet itt velem, vigasztal az a biztos tudat, hogy a fiam biztonságban van Isten szeretetében. 

A fiam halála óta minden napot úgy élek, mintha az utolsó lenne. A szeretteimnek gyakran mondom, hogy szeretem és becsülöm őket. De mindenek felett áldom az Urat, hogy mindannyian örök biztonságot kapunk szerető gondviselésében.

Imádság: Köszönjük, Istenünk, szerető gondviselésedet. Köszönjük, hogy a végtelen szeretetedre és kegyelmedre bízhatjuk a szeretteinket. Ámen.

Bármily értékes is a földi élet, nem hasonlítható a mennyeihez. 

Ria du Toit (Gauteng, Dél-Afrika)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK KEDVESEK NEKÜNK!