"Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán."
( Ézsaiás 42,1-2 )
"Vajon nem azért nem tudok sokszor csendességet tartani, mert belül nincs csend? Mi van a szívedben?
Harag, gyűlölet?
A gyűlölet mindig azt öli, aki hordozza. A másikra haragszom, de engem öl.
Isten gyermeke is hordhatja magában a haragot, és akkor a Biblia szerint harag edénye.
Az ember saját akarata a legnagyobb lárma.
Különösen, amikor valaki nem azt akarja, amit én szeretnék.
Minden érv amellett szól, amit én akarok.
Aki ezzel az akarattal szembekerül, velem kerül szembe.
Minden bűn lármát csinál.
Utána érvelni kell, mit miért csináltam. A védekezés, az indoklás borzasztó zajjal jár.
Amikor az ember dicsekszik, az is nagyon lármás.
Az én szolgám nem kiált, nem lármáz, mondja az Ige. Miért? Mert nincs saját akarata.
Isten akarata az ő akarata.
Nincs igaza, nincsenek jogai.
Sokszor annyira mondom magamat, hogy a másikat meg sem tudom hallgatni.
„Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán."
Persze nem azon múlik, hogy az ember mennyit beszél.
Világíthat az énje akkor is, ha egy szót sem szól.
Egy fölény, hogy valamit jobban tudok, vagy a másik ember lekezelése, nem is kell mondjam, mennyire lármás.
Jézushoz azért mentek az emberek, mert a szeretetnek ez a csendje fogadta őket, hogy itt nyugodtan beszélhetsz, itt meghallgatnak, itt megértenek...
Kommentáld!