„…kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért…” (Filippi 3:8)
Sokan rohanunk egyik dologtól a másikig, szükségeink betöltése hajt, mégsem érezzük magunkat soha beteljesültnek, és nem állunk meg elég időre ahhoz, hogy Isten szemén keresztül mérjük fel saját értékünket.
Maradandó elégedettséget nem ad az, ha elérünk egy újabb célt vagy határidőt.
Pál írta az Újszövetség nagy részét, prédikált a világ vezetőinek, és építette az egyházat, szíve mégis így kiált:
„hogy Krisztust jobban [személyesebben, meghitten] megismerjem…” (ld. Filippi 3:8,10). Amíg Istentől nem nyersz megerősítést, minden emberi dicséret csak lyukas szívbe fog hullani, és elcsorog.
Miután véget ér a hajsza miatti izgalom, kell hogy legyen valami más, valami több is az életedben, mint csupán annyi, hogy elérj egy újabb célt.
Az a feladatunk, hogy elbánjunk a kínzó elismerés-függőségünkkel (igen, függőség!), úgy hogy Istenhez fordulunk, hogy elnyerjük az egyetlen elismerést, ami valóban megelégít – az Ő tetszését.
Pál keményen dolgozott, de ezt egyetlen egy okból tette:
„Azért munkálkodunk… hogy az Ő tetszését elnyerjük” (2Korinthus 5:9 KJV).
Kérdezd meg magadtól: „Miért teszem, amit teszek? Kiért teszem?” A válaszod mindent megmutat majd. Miből gondolod, hogy be tudod tölteni Isten életedre vonatkozó célját, ha nem szánsz elég időt és energiát arra, hogy kapcsolatot építs vele?
Ha nincs a lelkedben friss tűz, ki fogsz égni. Egy újabb bizonyítvány vagy egy újabb trófea nem lesz elég. Csak Isten tudja helyreállítani mindazt, amit erőlködésed kimerített.
Isten soha nem fog arra kérni, hogy bármi olyat csinálj, ami helyettesítené azt, amit egyedül az Ő jelenléte tud betölteni.
Az ő jelenlétében a koronák elveszítik csillogásukat, és az emberi vállonveregetések jelentéktelenné válnak (ld. Jelenések 4:10-11).
Nyugodtan elengedheted tehát mindet, semmit sem fogsz veszíteni!
Kommentáld!