Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet. 

Zsolt 23,1-3a

Nők ülnek az asztal körül. Fiatal anyukák, akik lerakták a gyermekeiket a gyermekmegőrzőben vagy a bölcsődében. Nyugdíjas nagymamák, akik életük új szakaszába lépnek. Minden korosztályt, sokféle élethelyzetet képviselnek. Egybegyűltünk, hogy egy hétig tanulmányozzuk a Bibliát és önmagunkat.

Mielőtt nekifognánk, a vezető megszólal: „Körben mindenki mondja meg egy szóval, hogyan érzi magát ma reggel”.

Legtöbb válasz így hangzott: fáradtnak.

Régen volt ez már, de azóta is sokszor gondolkozom rajta. Eszembe jut, mikor együtt vagyok barátnőkkel, és sok-sok tennivalónkról beszélgetünk. Vagy mikor egy-egy bejegyzést olvasok a szociális médiában. Eltöprengek rajta tévézés közben, mikor látom, milyen rohanásra sarkall minket a körülöttünk lévő világ.

Fáradtak vagyunk. És ha valami kihívás ér, a bennünk rejlő maradék energia nagyon hamar elfogy. Kimerültnek érezzük magunkat, és nem értjük, miért nem tudjuk élvezni az életet.

Bár szeretjük függetlenségünket, az igazság az, hogy szükségünk van valakire, aki vigyáz ránk, aki gyengéden törődik velünk, és biztosítja számunkra a pihenést. Más szóval, olyanok vagyunk, mint a juhok, akiknek pásztorra van szükségük.

A pásztor gondoskodása nélkül a nyáj hamar bajba kerülne. Ha a juhok csak a többi juhot követnék, a nyáj kimerülne, veszélybe sodródna, nem jutna hozzá ahhoz, ami az életben maradásához szükséges.

Ez történik velünk is. Amikor hagyjuk, hogy a körülöttünk nyüzsgő világ határozza meg, mikor pihenjünk, kockára tesszük szívünket, lelkünket.

A jó hír az, hogy van Pásztorunk. Jézus, a Jó Pásztor. Nem akar annyira hajtani, hogy kimerülten összeessünk. Nem erőltet végig az életen táplálék és felüdülés nélkül. Amikor elfáradunk, amikor érezzük, hogy csak azért folytatjuk, mert muszáj, Jézus arra kér, álljunk meg és pihenjünk egyet.

A Biblia pásztornak emlegeti Istent. Olvasom a 23. zsoltárt, és a szívem felujjong örömében: Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt, zöldellő réteken legeltet. A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet (Zsolt 23,1-3a).

Teli naptár és üres szív: biztos jelei annak, hogy ideje megállni, és átgondolni, nem más juhokat követünk-e a pásztor helyett. Általában kiderül, hogy rossz irányba tartok, és ideje közelebb húzódnom a Pásztoromhoz. Ő megígérte, hogy semmiben sem fogok hiányt szenvedni, és ez mindannyiszor igazolódik, mikor odafutok hozzá.

Pásztorunk tudja a juhairól, hogy könnyen szétszélednek. Ez többnyire nem szándékos, észre sem veszik. Magához vonzza őket valami, ami jónak látszik, és nekivágnak érte egy hosszú útnak, ami aztán kimeríti őket.

Ha veled is ez történt, itt az ideje, hogy kiálts a Pásztornak, jöjjön, vegyen ölbe, és vigyen haza. Mondd el Neki, hogy éhes és szomjas a szíved. Mondd el neki, hogy szeretnél lepihenni (és valóban szundíts egyet!). Mondd el neki, hogy lelkednek felfrissülésre van szüksége.

Nem fog haragudni rád. A pásztorok értik a juhokat. A tied is tudja jól, hol tartasz, min mész keresztül, és örömöt okoz neki, ha gondoskodhat rólad.

Uram, hálás vagyok azért, hogy ilyen hűséges, jó pásztorhoz tartozom. Köszönöm, hogy figyelsz rám, és törődsz minden szükségemmel. Jobban értesz engem, mint én saját magamat. Köszönöm.  Ámen.