Bizony mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg. (Mt 25,40)
Miközben Philadelphiából autóztunk feleségemmel, megálltunk a Dél-New Jersey-be vezető híd előtt a piros lámpánál.
Egy rongyos ember, rózsafüzérrel kezében egy vödör habos vízzel és egy szivaccsal állt ott. Elkezdte mosni a szélvédőt. Rákiáltottam, hogy hagyja abba, és nem fizetek a munkájáért. A férfi elmagyarázta, hogy azért teszi, hogy enni tudjon. Ha nem akarok neki fizetni, az már Istenre és rám tartozik.
Feleségem egy dollárt adott neki, majd a lámpa zöldre váltott.
A feleségemet sokkolta a viselkedésem, és azt mondta, hogy nem jellemző rám, hogy a szükségben lévőre ráordítok. Azután Mt 25,40-t idézte. Nem tudtam mit mondani.
Tudtam, hogy igaza van, és vétkeztem.
Ahogy otthon beálltunk a ház elé, rájöttem, Isten mennyire megáldott minket, és vannak, akiknek szüksége van a jómódúak segítségére.
Az eset óta adakozóbbá váltam a szükségben lévők iránt.
Remélem, és azért imádkozom, hogy soha többé ne legyek olyan szűkmarkú.
Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy megbocsátod vétkeinket. Segíts nagylelkűnek lenni, és adni a rászorultaknak. Emlékeztess, hogy testvéreinket úgy kezeljük, mintha te magad állnál velünk szemben. Ámen.
Krisztus jön felénk a rászoruló emberben.
Steven Philipp (New Jersey, USA)
IMÁDKOZZUNK A HAJLÉKTALANOKÉRT!
Kommentáld!