| |
|
|
Jézus elbocsátott ötezer embert,
Akiket jól tartott.
Férfiak, nők, kisgyermekek,
Nagy sokaság volt ott.
Jól lakhattak öt kenyérből
És két halacskából.
Ő maga felment a hegyre,
Hogy az imádságból
Merítsen erőt mindahhoz,
Ami a tenger túlsó partján
A megszállott gyógyításához
Szükséges volt, mivel a harca
Nem emberi erőkkel szemben,
Hanem a Sátán emberi arca
Ellen, az emberért folyt.
Tanítványait elküldte előre
A túlsó partra, de a vihar miatt
Minden testi és lelki erőre
Szükségük volt, hogy az evezőt letéve,
Örökre fel ne adják a küzdelmet.
Ekkor Jézus elindult feléjük,
De elkezdték kiáltozni: „Kísértet! Kísértet!”
Azonnal megszólalt a szerető Mester:
„Bízzatok! Én vagyok! Ne féljetek!”
Erre azt mondta Simon Péter:
„Ha Te vagy, parancsold meg,
Hogy Hozzád mehessek a vizeken járva!”
Monda neki Jézus: „Jöjj, mert
Tárt karokkal várva
Jövök eléd, hogy nőjön a hited!”
Péter kilépett a viharban
Felkorbácsolt hullámokra, de amikor
A habokra nézett, a szélviharban
Eltakarta egy hullám Jézust előle,
S ő riadtan sikoltott: „Tarts meg!”
Jézus kinyújtotta a kezét utána,
S szólt: „Kicsinyhitű, lásd meg,
Hogy Én hatalmasabb vagyok
Minden testi és lelki viharnál!”
Együtt szálltak a hajóba, és egyszer csak
Ott voltak a túlsó partnál.
Látod, Uram, hányszor eltakarnak
Téged előlünk a hullámok,
Kicsiny hitünk, aggódásunk,
És még számtalan ok.
Emelj ki minket kegyelmesen
A hullámvölgyből, hogy szerető Kezedbe
Kapaszkodva, szorítsuk erősen,
És el ne engedjük sohase,
Hogy oly gyermeki hittel
Nézhessünk szembe minden veszéllyel,
Hogy Te megőrzöl, s a hitben
Nem engedsz végképpen
Ki a Kezedből soha,
Hanem megőrzöl békességben.
1996. április 26.
Sántáné G. Sára
|
Kommentáld!