„Jó a só, de ha a só ízetlenné válik, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és békességben éljetek egymással!”
A régi korokban áldozatokat mutattak be az emberek, ezzel kifejezve kérésüket vagy hálájukat Istenük felé. Jó néhány áldozati fajta volt (étel-, ital-, illat-, égőáldozat), s ezeknek előírt rendje volt a pap számára, miként mutathatta be, de a felajánló, a bűneiért bocsánatot kérő személy sem mehetett a paphoz akármilyen áldozati ajándékkal. Az ételáldozatot nem lehetett só nélkül bemutatni, mert a só „Istened szövetségének a sója” (3Móz 2,13).
Az Úr Jézus azt mondta: „Legyen bennetek só!” Még a bemutatott áldozatnak is ízletesnek kellett lennie. Nem elég életünket odaáldozni Istennek úgy, hogy közben hosszú arccal lemondunk mindenről. Jézus követése nem bizonyos dolgokról való lemondásról szól, hanem sokkal inkább odaadó életről, ami számunkra is örömet szerez. Így élt Mesterünk is. Legyen életünk ízes, kívánatos, beszédünk fűszeres, nem pedig száraz, elvont. Adjunk ízt annak a környezetünknek, ami olyan keserű, egyhangúan szomorú. Vigyázni kell arra is azonban, nehogy elveszítsük ezt a Jézustól kapott csodálatos képességünket. Ne menjen ki, ne múljon el belőlünk, ne asszimilálódjunk a közönnyel, lehangoltsággal, hanem mi magunkat feláldozva alakítsuk át széppé, ragyogóvá környezetünket! Kész vagy rá?
Földnek sava vagy, ne légy ízetlen,
Lámpás vagy, égj, világíts fényesen!
Töltsd be mindenkor szép szerepedet,
Lényegülj át, légy Béke, Szeretet!...
(Kovács Sándorné Csíki Anna: Belső hang)
(Vasadi Teodor)
Kommentáld!