A nyersen ejtett szó gyakran lehet sértő; néha azonban a hallgatás az, ami még jobban felingerel. Civakodó szerelmesek, házastársak ismerik azt a helyzetet, amikor vita közben az egyik fél elhallgat, makacsul összeszorítja az ajkát, sőt, még a fülét is befogja: "Nekem aztán beszélhetsz, rá se hederítek!"

Ilyenkor kezd a másik úgy "ördögigazában" tombolni! S rossz, az elcsattanó pofonnál is rosszabb szülői fegyelmezési módszer, amikor az anya vagy az apa büntetésképpen nem áll szóba - sokszor órákig vagy napokig is - a csemetével.

Ez a rideg "haragszomrád" szorongással tölti el a gyermeket, süket magányba taszítja, elveszti biztonságát, és a törékeny lelki szervezet életre szóló traumát szenvedhet. Kínzással is felér, amikor a kisember kérdez, könyörög, és a számára egyetlen fix pont nem válaszol, idegenként hallgat...

Akkor már inkább a nyakon-legyintés és a mozdulatot gyorsan követő enyhület! Persze, a legideálisabb a meghitt beszélgetés, mit és miért ne...? Barátok közt gyakori - bár inkább haverság az ilyen kapcsolat, semmint barátság -, hogy figyelmetlenül hallgatják egymás panaszát vagy örömteli beszámolóját erről-arról.

Az egyik beszél, dúltan vagy lelkesülten, a másiknak még a tekintete is elkalandozik, reakciói egy kurta, felületes "ühümben", "ahá-ban" merülnek ki, sokszor a mondat végét se várja be, közbevág a saját ügyével: "Ez semmi, hanem én...!"

Ezt a figurát a társasági élet is ismeri. Ő az erőszakos, föltornázott központ, aki túlharsog mindenkit, játszik, szerepel. Ennek ellentéte - s legalább olyan kellemetlen - a "kuka" partner, aki magába roskadva ül, izzadt tenyerét vakargatja, s hiába faggatják, nincs véleménye.

Nagy különbség van a részvétlen némaság és az együtt érző meghallgatás között. A modern ember egyik legnagyobb keserve, hogy nincs hol, nincs kinek a batyuját kiteregetni. Ezért olyan keresettek a pszichiáterek, akik türelmes, fizetett szak-meghallgatók, s olykor nem is tesznek mást, csak hagyják, hogy a páciens alaposan kibeszélje magát, s már ezzel is gyógyítanak.

Holott egymás orvosai lehetnénk - egy kis szeretettel, empátiával, valódi és nem színlelt érdeklődéssel embertársunk személye iránt. Megérinteni a remegő kezet, elmélyedni a repdeső tekintetben, azt sugallni: "Most te, egyedül te vagy a fontos", s lenyugtatni a zaklatott lelket, azáltal, hogy osztozunk vele... Örömben együtt lenni? Az se könnyű, irigység nélkül együtt nevetni, akkor is, ha nekünk magunknak éppen kevés okunk van a derűre... Egymással élni, s nem csak közönyösen egymás mellett, próbáljuk meg.

Ágnes Begin:Figyelj és hallgass meg

Figyelj és hallgass meg
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg,
És te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,
Hogy a problémám megoldódjon,
Bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy te süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj, és hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem,
Amit nekem kellene megtennem,
Csak megerősíted a gyöngeségemet és félelmemet.
De ha elfogadod, hogy úgy érezzek, ahogy érzek,
- Még ha ez az érzés számodra érthetetlen is -
Lehetővé teszed számomra, hogy megvizsgáljam,
És értelmet adjak az értelmetlennek.
S ha ez megtörtént, a válasz világossá válik,
Tanácsra nincs szükség.

Talán ezért használ sok embernek az imádság.
Mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást.
Csak figyel és hallgat.
A többit ránk bízza.
Tehát te is, kérlek, figyelj rám és hallgass meg.
És ha szólni akarsz, várj egy picit.
Akkor majd én is tudok rád figyelni.