A
héten minden nap Jónás könyvét olvastam, és kerestem hozzá irodalmat,
magyarázatot; szóval „tanulmányoztam ezt a könyvet”. Többféle gondolat
is megfogalmazódott bennem. Néhányat szeretnék megosztani.
Jónás
prédikál, Ninive megtér. Isten elfordítja a kilátásba helyezett
ítéletet. Mindenki örül Isten megbocsátó kegyelmének, még az angyalok is
a Mennyben, csak Jónás háborog, és szemrehányást tesz Istennek, amiért
ilyen következetlenül kegyelmes.
Miért? Mert Jónás természete nem változott meg. Gyűlöli Ninivét. A saját igaza elválasztja őt Istentől.
Vajon te hogyan reagálsz arra, ha nem fogadják el véleményedet, ha valami nem úgy történik, ahogy elképzelted?
Duzzogsz?
Ítélkezel?
Morgolódsz?
Megkeseredsz?
Akkor
történik ez, ha már van ugyan némi kapcsolatod Istennel, de nem tudod
letenni elé igazadat, erényedet, fontosságod tudatát, véleményedet,
„jóságodat”. Egészen addig, amíg ezt nem tudod megtenni, ítélkező,
megkeseredett szívű ember maradsz, duzzogó, bírálgató, keserű
„keresztény”! Pedig Isten örvendező, felszabadult munkatársként szeretne
látni.
A kérdés ez. Embereket akarsz-e megmenteni, vagy a saját igazadat érvényre juttatni?
Mit őrzöl meg a régi, jól körülbástyázott jellemedből?
Egyetlen
félelmem van. Ahogy akkor ott Isten Jónást szembesítette önmagával – és
nem döbbent rá, ki is ő valójában, hogy mi van a szívében –, ugyanígy
megtörténhet veled is ugyanez! Ugye, ezt te sem szeretnéd!?
Kommentáld!