Juhász Gyula

Juhász Gyula
Született	Szeged 1883. április 4.
Elhunyt	Szeged 1937. április 6. (54 évesen)

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.), a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője.

Élete

Juhász Illés (1853–1937) posta- és távirdafőtiszt és felesége, Kálló Matild (1862–1953) első gyermekeként született. Anyai nagyapja Kálló Antal volt.

1893–1902 között a szegedi Piarista Gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban, augusztus 25-én az Ovidius című versét közölte a Budapesti Napló. 1899. augusztus 26. – 1900. május 5. között piarista novícius Vácott. 1902. május 26-án apja meghalt hátgerincsorvadásban.

1903–1906-ban a pesti egyetem magyar–latin szakos hallgatója volt. Barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. A Négyesy-szeminárium titkára. 1904. november 26-án, a diáktüntetés alkalmával rendőrkard sújtott rá, megsebesítve fejét és kezét. 1905-ben megismerkedett Adyval, aki nagy hatással volt rá. Juhász Gyula korán felismerte Ady költői tehetségét.

1906. június 17-én tanárvizsgát tett, majd a máramarosszigeti piarista gimnáziumban tanított (1906–1908). 1907. február 9-én öngyilkossági szándékkal eltűnt a városból. Március 17-én tanári államvizsgát tett Budapesten, megismerkedett Gulácsy Lajossal.

1907. augusztus 17-én publikálta első újságírói sikerét jelentő vezércikkét a Szeged és Vidékében Tetemrehívás címmel. Ősszel a lévai piarista gimnáziumban kezdett tanítani.

Juhász Gyula makói háza

Október 1-jén elhagyta Lévát, Pestre utazott, a Lánchídról a Dunába akart ugrani, de ifjúkori szerelme, Klima Ilona véletlenül arra járt, s közölte vele, hogy Szegeden megjelent első verseskönyve (Juhász Gyula versei), s ezzel a hírrel visszaadta életkedvét. Október 3-án hazatért Szegedre.

1908–1911-ben a nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanára volt. Egyik megalapítója volt A Holnap antológiát kiadó költői mozgalomnak. Megismerte Sárvári Anna (1887–1938) színésznőt, és reménytelen szerelem fűzte hozzá. Az első Anna-vers 1908. október 25-én jelent meg. 1911–1913-ban a szakolcai királyi katolikus főgimnázium tanára volt, de ezt száműzetésnek érezte. 1913–1917-ben a makói állami főgimnáziumban tanított, s ez idő alatt a városban lakott.

1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. A Rókus kórházban kezelték, ahol fölkereste Eőrsi Júlia. 1917. január 8-án idegrohamot kapott, betegségével a budapesti Moravcsik-klinikán kezelték. Április 9-én „hivatalosan elmebetegnek nyilváníttatik”. 1915. január elején megjelent második kötete, Új versek címmel.

1918. november 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. A radikális párt al-, majd társelnöke, népgyűlések szónoka, a Délmagyarország vezető publicistája volt. 1919. március 24-én a Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a kommunista hatalomátvételt. Április 8-án a szegedi színház direktóriumának tagjaként új műsorpolitika kialakításához kezdett. Május 7-én a francia megszállás alatt levő Szegeden, a már április közepén fölülkerekedő ellenforradalom elüldözte a színház éléről; tanárgyűlésen bántalmazták. Életét derékba törte a tanácsköztársaság bukása. Nyugdíjat nem kapott, verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. A Munka című szociáldemokrata lap dolgozótársa, a munkásotthonban folyó kulturális munka irányítója volt.

Juhász Gyula szobra Szegeden

Negyedszázados költői jubileumát 1923. május 20-án Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc köszöntötte. 1925-ben egyik cikke miatt bíróság elé került, de felsőbb fokon fölmentették.

1

926-ban Bécsben József Attila kalauzolta; Kassákkal, Hatvanyval találkozott. 1926 augusztusában Ipar utca 13. szám alatti szülőházát lebontották. 1928-tól havi 44 pengő nyugdíjat kapott. 1929. január 18-án elsőként jutalmazták Baumgarten-díjjal (1930-ban és 1931-ben is megkapta), a siker azonban megbénította. Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. Veronállal megmérgezte magát.

Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett édent jelentette neki.

Tájversei

A költő szobra Makón

A Tisza-part volt Juhász Gyula kedves világa. A Tiszai csönd című verse A Hétben jelent meg 1910 őszén. A költeményben egyszerre szólal meg csönd, nyugalom, békesség, harmónia és fájdalom, egyedüllét. A kulcsszó a "hajó", mely a költő számára az otthont, a szülőföldet és benne saját magát jelenti, a költő és szűkebb hazája összetartozását. A Tisza-parti este varázslatos hangulatát finom metaforával érzékelteti: „Hálót font az est, a nagy barna pók.” A metafora az idő lassú múlását és a sötétség fokozatos beálltát egyaránt megjeleníti. A táj nyugalmát a térből kiragadott egyetlen pont – a mozdulatlan tiszai hajók képe is jelzi.

Az estében az égi és a földi világ kapcsolatot tart egymással: a csillagok hallgatják a harmonikaszót, a hold fénye beezüstözi a hajókat. A fények, színek, hangok szinte mindenütt átjárják az impresszionista képeket. A vers alaptónusát a mély magánhangzók és a lágy mássalhangzók határozzák meg. A szépséges természeti képeket valami szomorúság is belengi.

1912-ben Szakolcára nevezik ki helyettes tanárnak. Bár a költő számkivetettnek érzi

magát, költészete itt is gazdagodik: érlelődik az új táj élménye, az Alföld utáni vágy, az Anna-szerelem sajátos továbbélése. A költészet eszközeivel fest most tájképet a Magyar táj, magyar ecsettel című versében, amelyben a tájrajz új tartalommal telítődik: milyennek látja egy 20. század eleji költő a magyar tájat, a magyar valóságot. A Tisza környéki vidéket örökíti meg: fűzfák, folyóvíz, tehenek. A jelzős szerkezetek a táj sivárságát, az én kiábrándultságát fejezik ki. A tájban minden megviselt, élettelen. A szépségbe a fájdalom vegyül. A vers zárójeles utolsó sorában a költő önmagát is belerajzolja a képbe.

Fekete Mária című versének sorai a Szegedi ferences templomban található kép melletti falrészen márványba vésve olvasható:

Kötetei

Juhász Gyula sírja a szegedi Belvárosi temetőben

• Juhász Gyula versei : 1905-1907. Szeged, Dugonics-nyomda, (1907.)
• Új versek. 1908-1914. Békéscsaba, Tevan, (1914.)
• Késő szüret : versek. Budapest, Táltos, (1918.)
• Ez az én vérem : versek. Szeged, [Endényi], (1919.)
• Nefelejcs : versek. Szeged, Kovács Henrik, (1921.) (Szeged : Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat)
• Holmi (elbeszélés). Budapest, Genius, (1929.)
• Fiatalok, még itt vagyok! Versek. Szeged, Magyar Téka, (1935.)
• Juhász Gyula összes versei /előszó Sík Sándor, sajtó alá rend. Paku Imre. [Szeged], Szukits, (1940-1941.)
• Juhász Gyula: Szabadkai versek. Szabadka, Városi Nyomda, (1943).
• Juhász Gyula összes művei/ szerk. Péter László. 1-9. köt. Budapest, Akadémiai Kiadó, (1963-1981.) (Kritikai kiadás) ISBN 963-05-0040-X
• Juhász Gyula összes költeményei/ szerk., utószó Péter László. 1-2. köt. Budapest, Unikornis, (1993.)^[1] (Juhász Gyula összes ismert versét tartalmazza.) ISBN 963-8350-00-8

Társasági tagság

Dugonics Társaság