AZ  APÁK  TEREMTÉSE

Amikor a jó Isten az apákat teremtette, először egy rendkívüli magas alakot teremtett. Az egyik angyalnak azonban nem igazán nyerte el a tetszését a kész mű. 

- Miféle apa ez? Ha a gyerekek alacsonyak, miért ilyen égimeszelők az apák? Mindig hétrét kell majd görnyednie, ha üveggolyózni akar csemetéjével, ha ágyba akarja dugni, vagy ha egy puszit akar nyomni a feje búbjára. 

A jó Isten elmosolyodott. 

- Ez igaz, de ha alacsonyra tervezem, hogy néznek fel rá a gyerekek? 

A jó Isten hatalmas, inas kezeket formált az apáknak. Az angyal szomorúan rázta a fejét. 

- Ez nem lesz így jó! A nagy kezek esetlenek. Nem boldogulnak a pelenkázással, az apró gombokkal, a lófarokhoz való hajgumival és a baseballütőkből származó szálkákat sem tudják kivenni a pici tenyerekből. 

A jó Isten ismét elmosolyodott. 

- Igazad van, de ahhoz, hogy az ember vigyázni tudjon egy aprócska zsebéből előkerülő számtalan kincsre nagy kéz szükségeltetik.Ahhoz viszont elég kicsire tervezem, hogy az ujjak átfoghassák egy gyermek arcocskáját. 

A jó Isten ezután hosszú, izmos lábakat és széles vállakat teremtett. Az angyal a szívéhez kapott, és döbbenten így szólt: 

- Tudom, hogy közeleg a hétvége, és fáradt vagy? de mondd tudsz-e róla, hogy ennek az apának nincs öle? Ha az ölébe akarja ültetni a gyermekét, a szegény kölyök két comb között a földre huppan. 

A jó Isten újra csak mosolygott. 

- Az anyja fogja ölbe venni az apróságokat. Az apának erős vállra van szüksége, hogy boldoguljon a porontyokkal megpakolt szánkóval, egyensúlyban tudja tartani a biciklit, és a bábszínházból hazafelé menet egész úton karjaiba vigye alvó gyermekét. 

A jó Isten éppen a világ legnagyobb lábfejét próbálta megformázni, amikor ismét megjelent az angyal, és szinte ráförmedt: 

- Ez aztán a kontár munka! Komolyan hiszed, hogy ezek a csónaklábak képesek lesznek talpra ugrani hajnalok hajnalán, ha a csecsemő felsír? 

Vagy végigsétálni a születésnapi zsúrra felállított iciri-piciri asztalkák között anélkül, hogy eltaposnának legalább három vendéget? 

A jó Isten ismét csak mosolygott. 

- Meglátod, hogy milyen remekül tudja majd használni őket! Segíthet a gyerekeknek, ha az Üveghegyen túlra akar majd ellovagolni, és elriaszthat vele egy felbukkanó egeret. 

A jó Isten egész éjjel dolgozott, s végül kevés szavú, határozott hangot, valamint mindent látó, de nyugodt és türelmes tekintetet alkotott. Végül, mintegy ráadásként könnyeket is adott az apának. Amikor elkészült az angyalhoz fordult és így szólt: 

- Remélem elégedett vagy a végeredménnyel, és belátod, hogy egy apa legalább annyira szeretheti a csemetét, mint egy anya! 

Az angyal szó nélkül bólintott.

Fiam születésére 

Ide, ide fiamat kezembe, 

Hadd szorítsam a szivemhez őt! 

Mintha volnék újonnan teremtve, 

Hogy éltemnek ifju lombja nőtt! 

Üdvezellek, lelkem szép kis ága, 

Üdvezellek, édes magzatom! 

Sírásodnak bánatos zajába 

Beleolvad örvendő dalom. 

Kis parányom, milyen nagy örömmel 

Állok itt és nézem képedet! 

Kell-e még pap? Örömkönnyeimmel 

Keresztellek én meg tégedet. 

Csillagász lett végre is belőlem, 

Itten állok csillagom előtt, 

Arcvonásit hosszasan szemlélem, 

S találgatom a távol jövőt. 

A reménynek nagy virágos fája, 

Mit e csillag fénye fölmutat; 

Csak ne szálljon kora dér reája, 

Mely leszedné e virágokat. 

Oh halál, te nem lész oly kegyetlen, 

Hogy magaddal rántsd idő előtt; 

Nem enyém lesz ő – tartsd ezt eszedben – 

A hazának nevelem fel őt 

Úgye, úgye, kisfiam, ha majdan, 

Én a sorbul kiöregedem, 

Iparkodni fogsz túltenni rajtam, 

Vagy betöltöd legalább helyem? 

Vajha egykor ekkép szólanának, 

Nem busulva sírom szélinél: 

Meghalt! de nincs kára a hazának 

Nincs, mert lelke a fiában él. 

Petőfi Sándor