Csikországban,hol az erdők
zöldebbek talán,mind máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen,csak kettétörve,
van ott a sok hegy között
egy szeliden,szépen hajló,
mint a nyereg,kit viselne
mesebeli óriás ló.
Ugy is hivják Nyergestető:
egyik kengyelvasa Kászon
a másik meg,az innenső
itt csillogna Csikkozmáson.
Nemcsak szép,de hires hely is,
fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák,
egész Csikban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lent a gyökerekben,
mert temető az az erdő,
és kopjafa minden szálfa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt,a patak is
vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
-alig voltak,ha kétszázan-
álltak,mind a fenyők,a harc
rettentő nagy viharában.
Végül csellel,árulással
délre körülvették őket,
mert nem adta magát a székely,
mind a szálfák kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Ugy haltak meg a székelyek,
mind egy szálig,olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopülé szorosában.
Nem tud róluk a nagyvilág,
hőstettükről nem beszélnek,
hirük nem őrzi legenda,
dicsőitő harci ének,
csak a sirjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn,a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csikban a legszebben.
Kommentáld!