Markáns formakincsű hegylánc Izrael északnyugati részén. Kb. 45 km hosszú gerince 548 méteren éri el legnagyobb magasságát. Héberül: har ha-Karmel, azaz "a Karmel hegye". Nevének jelentése: termékeny, gyümölcsöskert, ültetvény, amely mezőgazdasági jelentőségére utal.

A "tenger között álló" Karmel (Jeremiás 46:18) szirtje mélyen benyúlik a Földközi tengerbe, emiatt a fő izraeli közlekedési útvonalak nem a tenger partján, hanem a Jokneám és Megiddó városa feletti hágókon át vezetettek. A két hágó három részre osztja a Karmel-hegyláncot. Az északi rész keleti oldala meredeken emelkedik a Kison-patak fölé, míg a nyugati lejtők szelíden ereszkednek le a tengerpart felé. A hegy délkeleti felén emelkedik a 482 m-es Karmel szarva (Muhráta), ahol a hagyomány szerint Illés szembeszállt Baál prófétáival.

A hegylánc második részét Manassé-magaslatoknak nevezik. Kb. 18x12 km területet foglal el, lágy mészkő borítja. Mezőgazdaságilag jobban kihasználható a hegység más részeinél, ráadásul a déli határán haladt a "Via Maris", az ókor egyik nemzetközi főútvonala. Számos település maradványait tárták fel rajta. A Karmel-hegylánc harmadik, délen fekvő része viszont (melyet az ókorban Vas-hegységnek is neveztek) ritkán lakott volt.

A Karmel Józsué könyvében tűnik fel először, miután Izrael fiai a hegység délkeleti sarkán fekvő Jokneám városát is meghódították (Józsué 12:22). Később a föld felosztásakor a hegylánc Áser törzsének délnyugati határát jelölte (Józsué 19:26).

A hegy következő megjelenése Izrael történetének egyik szellemi fordulópontját jelzi. Illés próféta szolgálatáról van szó, amely a legsötétebb bálványimádás korszakára esett. Akháb király és felesége, Jézabel tevékenysége a pusztulás felé sodorta az országot. Ekkor "lőn az Úr beszéde Illéshez, mondván: Mutasd meg magadat Akhábnak!" (1Királyok 18:1). Illés engedelmeskedett, és ezt az üzenetet adta át a királynak: "Most azért küldj el, gyűjtsd hozzám az egész Izraelt a Karmel hegyre, és a Baál négyszázötven prófétáját, és az Aserának négyszáz prófétáját, akik Jézabel asztaláról élnek" (1Királyok 18:19).

Az összegyűlt népet a próféta döntés elé állította ("Meddig sántikáltok még kétfelé?"), a bálványpapokat pedig szellemi párbajra hívta ki. Mindkét fél érezte: élet-halál kérdése a győzelem. Baál papjai egészen estig próbálkoztak tüzet hozni az égből, "de nem jött se szó, se felelet" (1Királyok 18:29). Ezután Illés tizenkét kőből oltárt épített, feltette rá az áldozatot, lelocsoltatta vízzel, majd egy erőteljes imában Izrael Istenéhez kiáltott. Az Úr tüze - a Sínaihoz és a Templom-hegyhez hasonlóan - leszállt a Karmel tetejére, és megemésztette az áldozatot. A sokaság arcra borulva imádta az Urat. Baál papjait azonnal megölték a hegy alatt folyó Kison-patak partján, az Úr pedig három év után végre esőt küldött a kiszáradt földre (1Királyok 18:45). Isten tehát ismét egy hegyen mutatta be dicsőségét és hatalmát, megváltoztatva ezzel népe szívét és sorsát.

Illés életében még két másik fontos hegyi esemény történt: az egyik az Úr megjelenése a Hóreben, a másik pedig az Úr haragja tüzének többszöri leszállása és ellenségeinek megégetése (2Királyok 1). (Ez utóbbi eseményre gondolt Jakab és János, amikor tüzet akartak kérni a szamaritánusok ellen (Lukács 9:54).) Elképzelhető, hogy Illés akkor is a Karmel hegyén tartózkodott.

Illés tanítványa és utóda, Elizeus is ezt a hegyet választotta "székhelyéül". Mestere mennybe ragadtatása után Elizeus előbb Jerikóba ment, majd Bételen keresztül a Karmel hegyére tért vissza (2Királyok 2:25). Később, amikor a súnemi asszony egyetlen fia meghalt, az asszony azonnal tudta, hol kell keresni az Isten emberét: a Karmelen (2Királyok 4:25). Amikor pedig a szíriai király megpróbálta elfogni Elizeust, kémei megjelentették neki, hogy a próféta a Karmel-hegylánc és a Szamariai-hegyek között fekvő Dótán városában tartózkodik. Itt láthatott bele a próféta szolgája a szellemvilágba: "Íme a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül" (2Királyok 6:17). Ahogy Mózes, úgy Elizeus is tudta, hogy a hegyeken nem csak fizikai hadseregek csapnak össze.

Izrael két nagy prófétája mellett a Biblia több szerzője is írt a Karmelről. Salamon a menyasszony fejének szépségét hasonlította a Karmelhez (Énekek Éneke 7:5), Ésaiás próféta a viruló föld karmeli ékességéről beszélt (Ésaiás 35:2), Jeremiás próféta pedig az öröm és vígasság helyének nevezte Kamelt (Jeremiás 48:33). Ez a hegy tehát a szépség, ékesség és egyfajta nőiség szimbóluma a Bibliában. A lombtalanná vált, kiszáradt és elfonnyadt növényzetű Karmel viszont az ítélet szomorú jelképévé vált (Ésaiás 33:9, Ámós 1:2, Náhum 1:4).

Ám szerencsére nem ez volt az utolsó szó a heggyel kapcsolatban. Izrael Istene ígéretet tett: a fogság után visszaviszi juhait az ő lakhelyükre, a Karmelen fognak legelni, és megelégszik a lelkük (Jeremiás 50:19).

/forrás:internet/