Az ibolyacsokor:

Egyszer az Úristen színe elé került egy ember, aki a halála előtt becsomagolta egy nagy bőröndbe mindazt, amit az életében értéknek tartott. Az autóját, a házát, a személyes kapcsolatait, a takarékbetétkönyveit.

Az Úristen
azt mondta neki:

- Mutasd meg, mit hoztál át az életedből!

Az ember kinyitotta a bőröndöt, s megdöbbenve látta, hogy az szinte teljesen üres.Mindössze egy csokor ibolya hervadozott benne.

Kérdezte az ember az Úristentől:

- Hol vannak az értékeim? Mindent át akartam hozni... nem értem, hová tűntek, és hogy kerültek ide ezek a hervadozó ibolyák?

- Nem emlékszel erre a kis virágcsokorra? - kérdezte az Úristen.

- Nem emlékszem.

- Hát tudd meg, hogy ez volt az egyetlen igazán önzetlen cselekedeted egész életedben, amelyért nem vártál viszonzást vagy köszönetet, amikor ezt a csokor ibolyát egy kirándulás alkalmával egy ismeretlen katona sírjára tetted.
,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

Azt hiszem ez a kis tanmese méltó folytatása a gondolatsornak ,amit
hálásan köszönök Zsuzsikám.
...Dénes Ferenc gyönyörű verse ugyanúgy ideillik ,fogadjátok szeretettel:

És elmúlik minden, mit önző szíveddel
itt lenn megszerettél és megcsodáltál:
régi életed zilált kerete, tüskés bozótja,
csalfa reménye, fájó szerelme, ábrándos álma,
s a féktelen, ifjú tombolások...
tavaszok, nyarak, bánatos őszök;
mind, mind elmúlnak. Sárguló lombok
zizegve hullanak lábaid elé,
megadva maguk...

Elhagy a barát és ellenség is elhagy...
az élet minden édes melege megfagy,
elszáll a nap, röppenek az évek,
elnémul ajkadon az örömének,
virágillattal együtt száll el
a gyermekcipős,gondtalan élet...
Ifjú álmok mézédes nedűje
s a férfikor dele, fénye, ereje,
temérdek terve, - elmúlik mind.
Ruhád kopik, az arcod ráncos lesz,
sima homlokod gondok, félelmek, könnyek,
fájdalmak ekéje szántja...
görnyed a hátad és vézna lesz a tested...
nehézzé válik durva, nagy kereszted,
s ha leroskadtál kereszted alatt,
mentő kezek éretted nem nyúlnak...
S mikor mindezek végképp elmúlnak,
közeleg a leszámolás napja.
Akkor majd úgy látod, semmid sincs:
Mit viszel magaddal?
Ha minden elmúlik, mi marad neked?

Megmarad könnyed, mit másokért sírtál.
Sóhajod, mit zogogva égbe bocsátottál
betegek, bénák kórházágya mellől.
Megmaradnak az égő, hő imák,
simogató, könnytörlő kezed
elfelejtett jótéteményei...
megmaradnak vigaszszavaid, lelkedben
a lángoló, szent hit,
sebkötözésed, önfeláldozásod,
alamizsnát nyújtó forró szívjóságod. -
És lelkedben az igaz szeretet!
Az marad meg, amivé Krisztusban lettél.
Az marad meg, amit Krisztusért tettél.ÁMEN

Válasz