Mérges kígyók fajzatai, ki figyelmeztetett titeket, hogy a bekövetkező harag elől meneküljetek? 

(Lukács 3, 7)

Túlságosan kemények, szinte taszítók Keresztelő János fenti szavai. De nem szidalom volt az, amikor Keresztelő János még népének kegyeseit is viperafajzatoknak nevezi. Ez felelt meg a valóságos tényeknek. A mérges vipera kis, jelentéktelen és ártalmatlannak tűnő lény. De méregfoga van, amin keresztül a halálos méreg egy cseppje belejut a sebbe. Ez igazolódott be nagy mértékben a farizeusoknál, törvénytudóknál, papoknál és főpapoknál. Ezeket a lelki vezetőket, a kegyesség e vélt példaképeit valóságos sátáni gyűlölet töltötte el az Úr iránt. Addig nem nyugodtak, míg halálra nem adták őt.

A külsőképpen kegyes ember, aki valójában azonban nem akar megtérni, rosszabb a világ gyermekeinél. Lelke mélyéig gonosz. Ezt látjuk az áruló Júdás esetében is.

Keresztelő János idejében ezek a kegyesek igen magabiztosak voltak. Sokan azt gondolták róluk, hogy nekik sikerült megtalálniok azt az utat, melyen védve vannak az eljövendő ítélet elől. „Ki mutatta meg nektek ezt az utat?" - kérdezte a Keresztelő. Senki! És mégis, a legkisebb aggodalmat sem érezték a jövő miatt. Ilyen az elvakult ember mindaddig, míg meg nem tér. Azok a kegyesek, akik valóban megtértek és életük gyökeresen megújult, soha nem olyan biztosak dolgukban, mint a meg nem tért ember. Néha még aggodalom is elfogja őket, vajon megállhatnak-e majd az elkövetkező ítéletben.

A bűneit meg nem bánt ember viszont olyan nyugodtan halad a maga útján, mintha számára a menny már teljesen biztosítva lenne. János komor, súlyos szavakkal tárta e magabiztos emberek elé a rájuk váró szörnyű jövőt, azaz az elkövetkező isteni ítélet és harag tüzét. Ugyanekkor elvett tőlük minden olyan hamis vigasztalást, amivel a meg nem tért ember olyan szívesen nyugtatgatja magát: „Hiszen mi nem vagyunk pogányok! A választott néphez tartozunk!" Tény, hogy Ábrahámtól származtak, de nem voltak az ő lelki gyermekei, hitének örökösei. Azt hitték pedig, hogy úgyszólván nélkülözhetetlenek Isten számára. Isten azonban a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.

Nem azok az igazi jó barátok, akik kellemesen és finoman közelednek hozzánk. Sokkal inkább azok, akik pillanatnyilag talán még fájdalmat is okoznak, de ugyanakkor megóvnak attól, hogy örök halál legyen a részünk.

Carl Eichhorn "Isten muhelyében" c. könyvéből