„Ezért övezzétek fel gondolkodástokat, legyetek józanok, mindenestül reméljetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenése hoz nektek.” 1Pt1,13

Whitweréknek két hőn szeretett kutyájuk van: Kona és Sammie. Ahogy reggel kilépek az ajtón, vagy mikor hazaérek valahonnan, az első dolog, hogy meglátom őket, és muszáj elmosolyodnom. Mindkettőért odavagyok, pedig nagyon különböznek egymástól.

Kona meglehetősen szeszélyes természetű husky. Úgy mozog, mintha szánt húzna maga után, fogócskázik saját magával, s ha rendreutasítod, visszabeszél. Sammie német juhászkutya, aki őrjáratot tart a kerítés mentén, szereti a maga őrző-védő szerepét, és a személyisége komolynak mondható.

Bár egyformán szeretem a kutyáimat, reggelente csak az egyiket viszem magammal, mikor indulok a gyerekekkel az iskolába. Megpróbálom leírni, hogy néz ki egy tipikus reggel a kutyáim életében, mialatt mi hátizsákokat, oldaltáskákat, uzsonnás zacskókat csomagolunk:

Sammie ül, és felemelt fejjel figyel, lesi az előkészületeket. Kona alszik az ágy alatt.

Sammie hegyezni kezdi a fülét, amikor magamhoz veszem a kocsikulcsokat. Kona a díványon átfordul a hátára, feje lelóg a dívány oldalán.

Sammie az arcomat lesi feszülten, készen a „menjünk” bólintásomra. Kona a hátsó udvaron a madarakat figyeli.

Így hát minden reggel Sammie kalandra indul velem. Kerékpárosok meg kocogó nők mellett megyünk el. Más kutyákat is látunk, akik a gazdijuk kocsijában utaznak. Ha a kutyák tudnának mosolyogni, az enyémnek a szája ilyenkor fülig érne. Elkápráztatják kimozdulásaink, s alig várja mindig a következőt. Én is így vagyok vele.

Két kutyatársamon elmélkedve elgondolkozom, vajon nem ugyanez a dinamika van-e Isten és közöttünk.

Nekünk is megvannak a magunk szeszélyei, egyéni viselkedésmódjai, hajlandóságai. Mégis egyformán szeret, egyformán leli örömét bennünk Teremtőnk, aki egyedivé tervezett mindnyájunkat.

Látszanak a különbségek, mikor Isten körülnéz, hogy szolgálatra hívjon valakit. Azt, aki résen van és készen áll. Azt, aki figyel a Gazdi szavára. Azt, aki lesi a Gazdi mozdulatait. Azt fogja elhívni a kalandra.

Életemben mindkettő voltam. Egy időben minden figyelmemet lekötötte saját kényelmem. Tétováztam, és ha őszinte akarok lenni, nem is érdekelt a szolgálat. Máskor rosszul osztottam be az időmet és az energiámat, fáradt voltam és kimerült, átaludtam Isten hívását, hogy menjek vele.

De ha nyitva a szemem, és a szívem lelkesen jelentkezik: „én! én!”, mikor hallja a „Ki jön velem?” szólítást – nos, akkor csodálatos látni, hogyan mozdul meg Isten.

Hosszú éveken át csak töprengtem: lát engem Isten egyáltalán? Tud használni valamire? Vajon akar-e használni? Most már tudom, hogy mindezekre végig „Igen” volt a válasz. Várta, mikor kezdem lesni a „menjünk!” bólintását.

Készen állsz az indulásra? Vagy inkább pihenni szeretnél? Egyformán szeret Isten így is, úgy is. De másképpen tud használni. Te melyik vagy inkább?

Uram, köszönöm, hogy munkatársaddá hívtál ebben a világban. Egyedivé terveztél, akiben örömöt találsz, és alkalmassá tettél céljaidra. Segíts, hogy résen legyek és készen álljak, lesve indulásod jelzéseit. Veled akarok menni, bárhova mész. Ámen.