Egy este, amikor a nap
már leáldozóban volt, és alig valamicske fény világította meg az utat,
az emberek észrevették, hogy Rabia ott ül az úton, és keres valamit.
Idős hölgy volt, a szeme már meggyengült, és rosszul látott, ezért a
szomszédok a segítségére siettek.
Megkérdezték tőle: – Mit keresel?
Rabia azt felelte: – Ennek a kérdésnek nincs jelentősége. Keresek. Ha segíteni akartok, segítsetek.
Az emberek nevettek, és azt mondták: – Rabia, megbolondultál? Azt mondod, hogy a kérdésünknek nincs jelentősége, de ha nem tudjuk, mit keresel, hogyan segíthetnénk?
Rabia így válaszolt: – Jól van, csak hogy elégedettek legyetek: egy tűt keresek. Elvesztettem a tűmet.
Az emberek lehajoltak mellé, de hamar rádöbbentek, hogy az út nagyon széles, egy tű pedig rendkívül apró dolog.
Ezért újra tudakozódni kezdtek:
– Kérlek, mondd meg, hol vesztetted el, a pontos helyet, különben
nagyon nehéz a feladat. Az út széles, kereshetjük az örökkévalóságig.
Hol vesztetted el?
Rabia azt felelte: – Megint olyasmit kérdeztek, aminek nincs jelentősége. Mi köze van ennek a keresésemhez?
Az emberek megálltak, és azt mondták: – Te valóban megőrültél!
Rabia helyesbített: – Jól van, csak hogy elégedettek legyetek, a házamban vesztettem el.
Az emberek megkérdezték: – Akkor miért itt keresed?
Rabia pedig a történet szerint így felelt: – Mert itt világos van, a házamban viszont sötét.
Ez
a példázat nagyon fontos dolgot mesél el. Megkérdezted valaha
önmagadtól, mi az, amit keresel? Még ha egy ködös pillanatban, egy
homályos percben volt is valami sejtésed arról, amit keresel, sosem volt
pontos, sosem volt egyértelmű.
Kommentáld!