,,Ezek után láttam, hogy íme, nyitva van egy ajtó a mennyben, és az előbbi hang, amelyet olyannak hallottam, mint egy trombitáét, beszél velem, és így szól: "Jöjj fel ide, és megmutatom neked azokat, amiknek meg kell történniük." (Jelenések4:1)

„Lehet, hogy a fia nem fogja túlélni a balesetet. De az is lehet, hogy deréktól lefelé lebénul.” A szavak belém hasítottak, amikor a sürgősségi osztály orvosa szomorúan közölte a hírt.

Legidősebb fiúnk, aki húsz éves volt akkoriban, leesett egy állványról a munkahelyén. Egy szempillantás alatt értelmét vesztette az élet. A baleset hosszú távú hatásainak gondolatától, egyből sötétbe borult a világ.

Az orvos azt mondta, hogy Andrew-t át kell szállítani egy másik, jobban felszerelt korházba, ahol képesek egy ilyen nagyfokú sérülést ellátni. Követtük a mentőautót, miközben könnyek záporoztak a szemünkből. Leparkoltam, és megfogtam a feleségem kezét. Könnyes szemmel, remegő hangon mondtam: „Nem tudjuk, mit hoz még ez a nap számunkra. Lehet, hogy elveszítjük Andrew-t. Lehet, hogy lebénul. Mielőtt bemegyünk, egy dologban mindenképpen egyet kell értenünk: Bármi történik is ebben a korházban, Isten Isten, és Isten jó.”

Melanie bólogatott, miközben a könnyeit törölgette. Kiszálltunk az autóból, és kézen fogva besétáltunk a korházba. Egy hosszú út vette kezdetét ezzel.

A fiúnk túlélte a balesetet, és három éves terápia után teljesen egészséges lett. Normális életet él, ami a balesetből visszamaradt, annak csak csekély hatása van az életére. Istené a dicsőség ezért!

Hogyan éljük túl, sőt mi több, hogyan győzedelmeskedjünk, amikor tragédia sújtja az életünket? Mit tegyünk, amikor kilátástalansággal nézünk szembe? A válasz ez: „Próbálj meg felfelé nézni!” Amikor János a Jelenések könyve negyedik részének szavait írta, száműzetésben volt egy szigeten – egy elszigeteltségben élő fogoly volt. Emberileg szólva teljes volt a kilátástalanság. Azonban az Úr megmutatta Jánosnak, hogy az életet nem lehet megérteni, ha csupán emberi szemszögből nézzük, hanem isteni perspektívából kell látnunk.

Amíg Isten ül a trónon, addig minden okunk megvan, hogy bízzunk Benne, és tudjuk, hogy a látható körülmények ellenére, amik ennek az ellentétjét bizonyítják, minden végül a javunkat és az Ő dicsőségét fogja szolgálni. Ez egy olyan igazság, ami évszázadokon keresztül megtartotta a szenteket.

Amikor Jób elveszítette a gyerekeit, így szólt: „Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve” (Jób 1:21). „Jób, hogy voltál képes ilyet mondani?” Ő ezt válaszolhatná: „Mert képes vagyok túllátni a temetőn, és tudom, hogy a mennyben áll egy trón, és Valaki ül rajta!”

Pál egy börtöncellából írta a következőt: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Filippi 4:4). „Na, de Pál! Ezek a szavak furcsán hangzanak olyasvalaki szájából, akit az evangélium hirdetéséért vetettek börtönbe! Mégis hogy tudsz ilyen hozzáállással bírni?” Az apostol ezt válaszolhatná: „Te börtönrácsokat látsz, de én képes vagyok túllátni rajtuk, és egy trónt látok a mennyben, és Valaki ül rajta!”

Folytathatnánk a listát a Biblián keresztül – azoknak a listáját, akik túlláttak az átmeneti körülményeken és egy szuverén Istent láttak a trónon ülni. Te ezt a látásmódot választod?

Amikor kilátástalan a helyzet, próbálj felfelé nézni. Mennyei Apukád szeret, és Ő szuverén Úr életed minden részlete felett. Ez a tény elég ahhoz, hogy megtartson életünk legsötétebb pillanataiban is.

Steve McVey