Jó dolog megfogni gyermeked kezét! Egy kedves ismerősöm fiatalon lebénult, feküdt az ágyba, és azt mondta, hogy nagyon sokszor csak arra gondol, hogy megfogja három éves kislánya pufók, meleg kacsóját és sétálnak a parkban. Körülöttük virágok, daloló madarak, és ők csak sétálnak. "Odaadnám minden vagyonomat, - mondta - csak szoríthatnám újból magamhoz gyermekemet." Mesélte, hogy odaviszik gyermekét, beleteszik gyermeke kezét a kezébe, de nem érzi.
Hihetetlen fájdalom ez az anyai szívének.
Szomorúan elmesélte azt is, hogy édesanyja munkába jár, és a nyári melegben szájához készít egy nagy pohár vizet szívószállal, hogy olthassa szomját. Egy nap, betegsége előrehaladtával már nem tudta a fejét megemelni a szívószálig.
Azt mondta, hogy: "néztem a finom citromos vizet, ott volt egy centire a kicserepesedett szájamtól, és éreztem, hogy szomjan halok, nem tudtam megemelni a fejemet és csak zokogtam!"
Milyen kis dolog megfogni kedvesed kezét és sétálni a zöld fűben, feletted ragyog az áldott nap, és a szél játszik a hajaddal. Olyan egyszerű kézbe venni egy gyöngyöző pohár tiszta hűs vizet, és a szádhoz emelni, hogy jóízűen oltsad szomjadat. Kis dolgok sokasága ez a földi lét! Tudsz örvendeni az apró mindennapi csodáknak?
Kérdem, tudunk örvendeni a létnek, a mindennapi élet egyszerű dolgainak? Azt, hogy vagyunk egymásnak, hogy a mindennapjaimat kitölti a létezés megannyi ajándéka?
/idézet :Böjte Csaba,, A létezés öröme"/
Kommentáld!