Volt egyszer egy kőfaragó, aki mindig elégedetlen volt önmagával és az életével. Egy szép napon, amint mendegélt, elhaladt egy gazdag kereskedő háza előtt.

Benézett a nyitott kapun és látta, hogy odabent csak úgy nyüzsögnek az előkelőbbnél előkelőbb látogatók. "Milyen hatalmas is lehet egy ilyen kereskedő" - gondolta a kőfaragó. Elfogta az irigység és azt kívánta, hogy bárcsak ő is ilyen gazdag lehetne. Akkor bezzeg nem kellene ilyen szegény kőfaragó módján tengetnie az életét. Legnagyobb ámulatára egyszerre gazdag kereskedővé változott. Nagyobb pompa és hatalom vette körül, mint amit valaha álmodni mert volna. Irigyelte és gyűlölte is mindenki, aki nála szegényebb volt.

Egyszerre csak egy pompás gyaloghintót vittek el a háza előtt, benne egy magas rangú hivatalnok terpeszkedett, körülötte szolgák hada és gongot ütő katonák. A leggazdagabb ember is mély meghajlással hódolt a menet előtt. "Milyen hatalmas ez a hivatalnok" - gondolta. "Bárcsak magas rangú hivatalnok lehetnék!"Ezután magas rangú hivatalnokká változott. Mindenhová dúsan hímzett hintón cipelték és a nép gyűlölte és reszketett tőle, az emberek földig hajoltak előtte, amerre csak járt.

A nyári nap forrón tűzött és a hivatalnok iszonyú kényelmetlennek érezte a fülledt gyaloghintót. Kinézett. A nap fenségesen ragyogott az égen és tudomást sem vett a hivatalnok létezéséről. "Milyen hatalmas a nap" - gondolta. "Bárcsak nap lehetnék!" Ezután nappá változott, mindenkire pokoli erővel sütött, kiégette a mezőket, és a földművesek átkot szórtak rá.

Ám egyszer csak nagy fekete felhő kerekedett, és odafurakodott a nap és a föld közé, így a nap sokat vesztett az erejéből. "Milyen hatalmas ez a viharfelhő" - gondolta. "Bárcsak viharfelhő lehetnék!"

Ezután felhővé változott, elárasztotta a mezőket és a falvakat mindenki kétségbeesésére.

Hamarosan azonban úgy érezte, hogy valami nagy erővel tolja. "Milyen hatalmas a szél!" - gondolta.

"Bárcsak szél lehetnék!" Ezután széllé változott, lefújta a cserepeket a házak tetejéről, tövestől csavarta ki a fákat, és mindenki gyűlölte őt és félt tőle, amerre csak elsüvített. Hanem egyszer csak nekirohant valaminek, amit bárhogyan is igyekezett elfújni, csak állt rendületlenül. Egy hatalmas szikla volt az. "Milyen hatalmas ez a szikla" - gondolta. "Bárcsak szikla lehetnék!" Ezután kősziklává változott, hatalmasabb volt mindenkinél a világon.

Ahogyan ott állt egyszer csak kopácsolást hall, egy kalapács hangját és érezte, hogy farigcsálják az oldalát. "Ki lehet hatalmasabb nálam, a sziklánál? - kérdi. Letekintett, és mélyen maga alatt meglátott egy kőfaragót.

Nekünk,embereknek,túl kicsi a hitünk! Ha valami rossz ér minket, akkor olyan könnyen feladunk, vagy eldobunk magunktól mindent!Értelmetlen! Miért nem bírunk tovább menni az úton?? Vajon mi az oka annak, hogy egy-egy csalódás miatt megrekedünk ott ahol vagyunk?!

Nem tudjuk elfogadni a dolgokat,amik megtörténnek, mivel mást akarunk,de milyen érdekes, hogy abba soha nem gondolunk bele, hogy talán az nem is lenne olyan jó számunkra... De persze mi ragaszkodunk a kicsinyes elképzeléseinkhez, amik a boldogságról szólnak, de annyira elvakultak vagyunk, hogy elfelejtjük átélni azokat a pillanatokat, amik most, a jelenben történnek meg velünk!