Korunk paradoxona, hogy magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a természetünk, szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk.

Többet költünk, mégis kevesebbünk van, többet vásárolunk, de azt kevésbé élvezzük.

Javunk növekszik, belsőnk üresedik.

Nagyobbak a házaink és kisebb a családunk, több a kényelmünk, de kevesebb az időnk.

Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel, több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk. Több a szakértőnk, mégis több a problémánk, több gyógyszerünk van, de kevesebb az egészségünk.

Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk, túl meggondolatlanul költekezünk. Túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk, túlzottan dühbe gurulunk, túl sokáig fennmaradunk, túl fáradtan kelünk, túl keveset olvasunk, túl sokat tévézünk. Megsokszoroztuk a javainkat, de csökkentettük az értékünket.

Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk, és túl gyakran gyűlölünk.

Tudjuk, mi a jólét, de azt nem, hogy mi a jó lét.

Éveket adtunk az élethez, nem pedig életet az éveknek.

Eljutottunk a Holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára, hogy az új szomszéddal találkozzunk.

Meghódítottuk a világűrt, de a belsőnket nem.

Nagyobb dolgokat csinálunk, nem pedig jobb dolgokat.

Megtisztítottuk a levegőt, de beszennyeztük a földet.

Meghódítottuk az atomot, de a bölcsességet nem.

Többet írunk, de kevesebbet tanulunk.

Több tervet szövünk, de kevesebbet teljesítünk.

Elveket vallunk, de nem aszerint élünk.

Megtanultunk rohanni, de várni nem.

Több komputert gyártunk, hogy több információt tároljunk és több másolatot készítsünk, mint valaha, mégis egyre kevesebbet kommunikálunk.

Ez a gyors étkezés és a lassú emésztés kora, a nagy emberek és a kis jellemek, a kiemelkedő hasznok és a sekélyes kapcsolatok időszaka.

A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások, a tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka.

A villámutazások, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos erkölcsök, az egy éjszakás kalandok, a túlsúlyos testek kora ez, és a tablettáké, melyek mindenre jók: felvidítanak, lenyugtatnak, ölnek.

Olyan idő ez, amikor sok van a kirakatban, de kevés a raktárban.

Az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk.

Kapni akarunk, de adni vonakodunk.

A csúcsra törekszünk, miközben a lejtőn rohanunk.

Kérdéseinkre választ keresünk, de csak újabb kérdésekre találunk.

De ha létezik probléma, akkor megoldás is van.

Ha van fájdalom, akkor öröm is.

Ha meg tudjuk ismerni a rosszat, akkor a jót is.

Ha van hamis vallás, akkor igaznak is kell lennie.

Ha keresel, akkor találsz.

Jézus meghalt értem, akkor Érted is.

Jézus szeret engem, akkor Téged is.

Jézus betölti az űrt a szívemben, akkor a tiedet is be fogja tölteni.

Mert Jézus mondja: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." Máté evangéliuma 11:28