Szeretném megérni, hogy kicsiny-kis portámat olyan rendben lássam, ahogyan én azt elgondoltam magamnak. Legyenek a földek egy tagban, gyümölcsfáim termők, pajtám tele, méhesem népes... Legyen minden gondosan gondozva, tisztán művelve, rendben tartva. Szép legyen és gyönyörű a szemnek is, és azt szeretném, hogy gazdaságom, melynek minden rögét magam szereztem, minden fűjét-fáját magam ültettem, minden épületét magam építettem, így szálljon az én maradékaimra.
Ezt szeretném még megérni épségben, egészségben. És ha ezt megértem, örömmel megyek el én - múlandó az ember - hogy itt aludhassam öröm álmomat öreg tölgyfáim tövén, virágzó gyep alatt... mert hallani fogom onnan is méheim döngését, unokáim unokáinak lépéseit - és boldog kacagását!
De keserű lesz az én életem, ha megérem azt, hogy véreim unni fogják ezt a földet, keserű lesz az én életem akkor. És keserű lesz az én halálom és átkozott, mert idegen kézre jut az én egész életem munkája, a kis Varjúvár, és szétszóródnak a világon az utánam jövő fiak és unokáim unokái.
Átkozott lesz akkor az én pihenésem itt, az öreg tölgy alatt - magános idegenségben! Ettől félek én félelemmel és rettegő haraggal, mert idegenek tapossák sírom virágait, idegenek sírnak és kacagnak az én Varjúváramban, mely az én szeretetem köveiből épült.
Kérem azért az én Istenemet,, igaz hívő szeretettel, hogy áldja meg maradékaimat, akik szeretni fogják, és meg is tartják ezt a kis világot itt, a nagy hegyek között, és kérem az én Istenemet, hogy nehéz kezével sújtson le azokra, akik megunják és elprédálják otthonukat, földjüket, apáik szeretetét.
Ezt kérem az én jó és igazságos Istenemtől.
-Kós Károly-
Kommentáld!