Milyen programokkal várja az érdeklődőket az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet?

Az egyetemi szenátus döntésével 2006-ban alakult meg az ökumenikus intézet, de már 2003-ban bevezettük, a hittudományi karon az ökumenizmusról szóló tantárgyat. A kettő tehát kiegészíti egymást. 1994-től megújult az ökumenével foglalkozó bizottság a püspöki konferencián belül. Ladocsi Gáspár püspök úr, aki akkor a vezetője volt ennek, fiatal teológusokat hívott meg, így lettem én is tagja a keresztények egységéről gondolkodó csoportnak. A kilencvenes éveket az 1999-ben elfogadott katolikus-evangélikus Közös Nyilatkozat koronázta meg a megigazulás tanáról. 2001-ben jelent meg ezután a Charta Oecumenica két európai keresztény szervezet gondozásában az európai keresztények egységes hitbeli magatartásról. Ezt nyolc magyarországi egyház 2002-ben ünnepélyesen aláírta.

A Pázmányon azért alapítottuk meg az ökumenikus intézetet, mert a legtöbb katolikus egyetemen már volt ehhez hasonló. Az intézet elsősorban tanácskozásokat, beszélgetéseket, konferenciákat szervez. A tavalyi időszak kiemelkedő eseménye volt Steinbach József református püspök látogatása vagy Frank Hegedűs, a magyarországi anglikán közösség lelkészének előadása. A család évéhez kapcsolódva szólt egy római katolikus házaspár a cigányság helyzetéről, s egy evangélikus lelkészházaspár családi életükről a hit fényében. Az idén többek között Ferencz Éva énekművész és Korányi András evangélikus történész professzor lesz a vendégünk. Egy szemeszterben nyolc alkalommal szervezünk más felekezetek képviselőivel való vagy ökumenikus dokumentumokról szóló beszélgetéseket, mindig csütörtök esténként. A katolikus egyház felé gyakran megfogalmazódik a vád, hogy leállt az egységkeresés ügye. Hát, ez a sorozat is bizonyíték arra, hogy nem így van. Ebben a rendszeresség a fontos. A napokban találkoztam a ferencesek könyvtárában a König Kelemen által 1943-ban elindított Az egység útja a katolikus és protestáns hívek közeledésének előmozdítására című lappal, ami sajnos csak pár évig élt, de valamiképp előzménye a mi törekvésünknek is. Ez is azt jelzi, hogy mindig voltak katolikus kezdeményezések ökumenikus területen.

Minden felekezet elkötelezett hivatalosan, egyébként meg minden a személyeken múlik?

Az egység szorgalmazása bár „hivatalos”, de mindenképp személyfüggő is, mivel a kereszténység is személyközpontú. Jézus Krisztus azon törekvése, hogy kibékítse az emberiséget Istennel, az életébe került. A 12 apostol közül Jánost leszámítva mindenki életét adta a meggyőződéséért. Az ökumenét Krisztus kéri az utolsó vacsorán, hogy „Legyetek mindnyájan egy!”  Erre tehát, úgyszólván, életünk árán is törekednünk kell. Viszont már a kezdetektől is voltak szakadások, eretnekségek. Az „egy nyáj, egy pásztor ” programja azonban mindig megmaradt.

Fontos hangsúlyozni, hogy az ökumené intézményesen a protestáns testvéreinknek köszönhetően indult el, de a katolikusok sem voltak tétlenek. A bencések például viszonylag korán meghallották az egység sürgető szavát. Guzmics Izidor bakonybéli apát indította el az Egyházi tár című ökumenikus füzetsorozatot, ami haláláig, 1839-ig jelent meg. Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát pedig a huszadik század első felében levelezést folytatott a református Debrecennel. Az Egyházak Világtanácsa 1948-ban jött létre, a magyar felekezetközi tanács azonban már 1943 óta létezett. 

Hogy lehetne az egységet megvalósítani úgy, hogy ugyan tudunk együtt sátrat verni, de a leglényegesebb dolgokban,– például Eucharisztia –, különbözik az identitásunk, sőt ezekre a különbségekre épül?

Sokan csalódottak, hogy a sok próbálkozás ellenére miért nem vagyunk már ott, ahol szeretnénk lenni, vagyis a látható egységben. A cél két szóban foglalható össze: eucharisztikus közösség. Azonban kétféle szinten valósulhatnak meg az ökumenikus törekvések: a baráti és imádságos lelkület, avagy "spirituális ökumenizmus" területén, és van az igazság párbeszéde a tárgyalóasztalnál, ami egy teológiai dialógus. Utóbbit nem söpörhetjük le azzal  a felkiáltással, hogy „mi már szeretjük egymást és tudunk együtt imádkozni, ezért nincs semmiféle probléma”. Ez nem a hit teljes egysége. Az ökumenizmusnak van célja és van gyakorlata. A cél a teljes egység. A gyakorlat pedig az oda vezető út. Ötszáz év kellett a Közös Nyilatkozathoz az evangélikusok és a római katolikusok között, hogy a megbékélt különbözőség szellemében a megigazulásról vagyis az üdvösségről közösen szóljanak  –úgyhogy szerintem legyünk türelmesek! 

A pápaságról szóló párbeszéd hol tart?

Nagy előrelépések vannak a péteri tisztség értelmezésében, a pápa személyét és feladatát illetően. 1995-ben II. János Pál kiadta az Ut Unum Sint (Hogy egyek legyenek) kezdetű enciklikáját, amiben azt kérte: legyen ökumenikus tanulmányok tárgya, hogy ő hogyan tudná minden egyház javára ellátni a szolgálatát. Ennek nyomán sok tanulmány született, sok konferenciát és tanácskozást tartottak. Ma már a protestánsok is megfogalmazzák, hogy el tudják képzelni a pápát, mint összkeresztény „szóvivőt”. Hiszen súlya van a szavának. Benedek pápa Erfurtban ellátogatott Luther Márton egykori szerzetesi cellájába, és azt is hangoztatta, hogy nagyon közeli az ortodoxokkal való egység. Fontos tudatosítani, hogy szinte minden keresztény felekezettel van kétoldalú tárgyalás. Rendszeresen üléseznek a teológiai vegyesbizottságok. Nekünk, katolikusoknak lényeges, hogy kövessük a pápát, s amit ő tesz, nekünk is azt kell tenni: például tegyünk baráti látogatásokat, tegyünk őszinte gesztusokat, imádkozzunk közösen, olvassuk együtt a Bibliát, ahogy ezt most az imahét keretében megvalósítjuk. Emellett meg kell ismernünk az ökumenikus dokumentumokat is.

Elfogadnák-e az egyszerű hívek a teológiai bizottságok döntéseit? Hiába áll hozzá pozitívan egy ilyen bizottság protestáns vagy ortodox tagja a pápasághoz, ha az ortodox vagy protestáns hívek tömegei identitásának még mindig a pápaellenesség az egyik fő alapja. 

Ezért van szükség a türelemre: nem biztos, hogy az egység a mi időnkben jön el. De a Szentlélek mégiscsak működik. Elszakítani valamit mindig egyszerű mozdulat, összevarrni, visszaállítani már nehezebb. Sem elkeseredni nem szabad, sem túlzott lelkesedéssel élni és erőltetni, siettetni a dolgokat nem célravezető. Mindennek megvan a maga ideje. „A Lélek ott fúj, ahol akar”. Hatvan évvel ezelőtt egy katolikus még nem mehetett be protestáns templomba, ma pedig egymás templomaiban is imádkozhatunk, szóval van előrelépés. A Miatyánk, a hitvallás közös fordítása, az ökumenikus házasságkötés szertartása ilyen eredmények.

Az ökumenikus hét utolsó napján pedig a zsidóságot is bevonják az ünneplésbe a pápai rendelkezés szerint, hiszen a zsidó keresztény szentírás adja azt a kinyilatkoztatást, amit Isten eljuttatott a világhoz. Bárhol járunk, az egység nevében gyógyítsuk a sebeket, félreértéseket, előítéleteket! Ne csüggedjünk, ha falakat találunk! Ma a katolikus egyház semmilyen akadályt nem gördít a keresztény egység elé, sőt aktívan tesz érte.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír