Gerard van Honthorst (1590-1656): Krisztus Kajafás előtt

(Eseményrend: 226-240., VI. térkép/5.)

     Este fogták el Jézust a Gecsemáné-kertben. Hatszor hallgatták ki. Annásnál, Kajafásnál, a Főtanács előtt, Pilátusnál, onnan Heródeshez vitték, majd vissza Pilátushoz. Ő, aki a rómaiak júdeai helytartója volt, reggel hat órakor mondta ki felette a halálos ítéletet. Ezt mindenáron kierőszakolták, így ez közönséges gyilkosság volt a főpapok részéről. Tervüket még az ünnep előtt végre akarták hajtani. Igyekeztek a törvényesség látszatát megőrizni, azonban a kihallgatások során rengeteg törvénybe ütköző dolgot cselekedtek.

Például az egyes vizsgálatok után kiszolgáltatták Jézust a csőcselék, vagy a katonák durva bántalmazásának.

   Gerard van Honthorst festményén Kajafás magabiztosan, a hatalom tudatában, fölényes kézmozdulattal tárgyal Jézussal, szembesíti a hamis vádakkal. Krisztus némán áll, mély szomorúsággal, de egyenesen a főpap szemébe néz.

A drámai ellentét a két arc között élesedik ki. A Megváltó válláról lecsúszott köntös a durva bánásmódra utal. A katonák sorfala és a figyelő alakok adják a kép hátterét. Kajafás ül, Jézus áll, föléje magasodik - a művész ezzel a beállítással érzékelteti a földi hatalom fölé emelkedő és győzedelmeskedő erkölcsi erőt, jellembeli nemességet.

   Péter, este az elfogott Jézus után ment, követte őt a főpap udvarába. A tűznél melegedett, majd kérdezgetni kezdték. Az ott lévő szolgák faggatására háromszor megtagadta Krisztust. Mikor Mestere rátekintett, eszébe jutott a fogadkozása. Keserves sírásra fakadt, elment onnan, és őszintén megbánta bűnét. Újra megtanulta, hogy higgyen Ura szavában, és kevésbé bízzon önmagában.

   Fujtatja, rázza izmos mellét a zokogás,

   És tengerek, jövendők hallják a jós-panaszt:

   "Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz".

   (Vas István: Kakasszó, részlet)

   Júdás, mikor látta, hogy Jézust elítélik, megbánta árulását, visszavitte a papoknak a harminc ezüstpénzt, és ezt mondta:

   - "Vétkeztem, mert elárultam az ártatlan vért" (Mt. 27, 3-4). Ez azonban nem volt őszinte bánat. Az igazi bánatban az ember szabadulni akar bűnétől, és ahhoz megy, aki ezt megteheti: Jézushoz. A hamis bánat kétségbe esik, önmagát sajnálja, és nem az elkövetett bűnt.

A következményektől, a szégyentől fél.

Ilyen volt Ézsau bánata is, aki egy tál lencséért eladta elsőszülöttségi jogát, és semmibe vette Isten törvényét (Lásd: I. Móz. 25:27-34, 41; Zsid. 12:16, 17). Hamis bánatában bosszút forralt testvére ellen, és gyilkosságon törte a fejét.

Az igazi bánatnak nem lehet ilyen következménye. Júdás - Péterrel ellentétben - saját kezébe vette sorsát, és öngyilkosságot követett el. Pedig számtalanszor láthatta, hogy Jézushoz gyilkosok, paráznák, bűnösök borulnak le, és Ő mindenkinek megbocsát, aki őszintén bánja vétkét. Ha Júdás is ezt teszi, megmenekülhetett volna.

   Hasonló lelki törvényszerűségeket figyelhetünk meg Kain (I. Móz. 4:1-17) és Saul király életében is (I. Sám. 9:31).

   Nagy tanulsága Júdás történetének, hogy az emberi lélek jóra való képessége nem korlátlan, és ha eljátsszuk a kínálkozó jó alkalmakat: végérvényesen elbukhatunk.

   Dühödt, lázongó szívverésem

   Golgotai bazaltra vésem.

   Krisztus, poétám, szent Alak

   Eladtalak.

   (Ady Endre: Júdás és Jézus, részlet)