| |
A három király dobogó szívvel lapult lova hátán a bokrok fedezékében,
és lihegve várták, hogy a zajos zarándokmenet eltávolodjon. Boldizsár
társaira nézett, és egyszeriben akkorát kacagott, hogy kis híján
lefordult a lováról. A másik kettő értetlenül meredt rá, de aztán ők is
meglátták a foltos pormaszkot, amelyből csak király barátjuk szeme és
foga villogott ki fehéren. A nevetésbe belefáradva letörölgették arcukat
köntösük ujjával, és Gáspár hirtelen nekitámadt Boldizsárnak:
- Most aztán áruld el, mi a fészkes nyavalyának szöktünk meg a saját
kíséretünk elől? Megint pontosan ott tartunk, mint amikor Jeruzsálembe
értünk. Könnyen lehet, hogy üldözőink is hamarosan ránk akadnak.
- Nem tetszett nekem ez a király! - vonta meg a vállát Boldizsár. - Túl nyájas volt hozzánk.
- Micsoda? - ragadta meg fenyegetőleg Boldizsár grabancát Gáspár -
Szóval a kedvessége miatt mondtunk le a biztonságunkról, a
kényelmünkről, az életünkről?
- Csillapodj, testvér, van ebben valami okosság. Ha jól emlékszem,
magam is csak azokkal bántam ilyen vérfagyasztó kedvességgel, akiket
hamarost tömlöcbe akartam vettetni - szólt közbe Menyhért.
- Vagy épp lenyakaztatni - látta be Gáspár - Azért elárulhatnátok, most mitévők leszünk!
- A magunk erejéből eddig sem jutottunk volna messzire - bíztatta
Boldizsár. - A csillag elvezetett idáig, vezet majd tovább is.
Gáspár fújtatott egy kicsit, de azért ő is letelepedett, és dúdolni
kezdték az imádságot a kicsit megkopott, drágaköves Bibliából, hogy
segítségért könyörögjenek a Csillagküldöző Nagyúrhoz.
Napok óta ügettek az éjjel-nappal fénylő csillag nyomában, tejet, húst,
kenyeret a környéken tanyázó pásztoroktól kaptak némi fizetség fejében.
Nyoszolyát száraz fűcsomókból halmoztak össze maguknak éjszakára ott,
ahol éppen rájuk esteledett. Most azonban Menyhért intett, hogy állítsák
meg lovukat, és fülelni kezdett. Csakugyan, most már mindannyian
tisztán hallották a közeledő patadobogást. Utolsó esélyük, ha elbújnak
egy dombhát mögött, és megvárják, amíg az üldözők továbbügetnek. Így is
tettek, ám amint letérdepeltetett lovuk oldalához simulva, aggodalmas
képpel fürkészték az utat, Gáspár egyszeriben teli szájjal
elvigyorodott.
- Jónás! - kiáltotta, és hadonászva rohanni kezdett lefelé a dombról.
Jónásnak a Jeruzsálem falai alatt méltatlanul sorsára hagyott, szegény
tevéjüket keresztelte el még korábban, mert a bamba jószág mindig olyan
keserves képet vágott, mintha ő lenne a cethal gyomrában elgyötört
próféta, akit éppen partra köpött a bálna. És most a teve ki tudja,
miféle sugallatra valahogy utánuk zötyögött, rájuk talált, és a szokásos
búskomor arckifejezéssel üdvözölte gazdáit. Kicsit még soványabb volt
talán, mint amikor kénytelen-kelletlen elbúcsúztak tőle, hátáról pedig
foszlányokban csüngött a tarka szövésű szőnyeg. Egy a lényeg: itt volt
épen és egészségesen. Csoda ez, nem is akármilyen. Rögtön megitatták
forrásvízzel, és hátára kötözték az ajándékokat, hogy könnyítsenek
kicsit elcsigázott lovaikon. A környékbeliek elmondása szerint már
egészen közel jártak Betlehemhez.
Gáspár, Menyhért és Boldizsár éppen azon vitatkoztak, vajon márványból
vagy gránitból épülhetett-e a világ leghatalmasabb királyának palotája. A
gránit keményebb és büszkébb, a márvány ellenben pompázatosabb és
színesebb. Mind a kettőt messzi földről kell hozatni hajókon, szekerek
armadáján, de hát egy ilyen gazdag uralkodónak meg se kottyan az
ilyesmi. Abban mindhárman megegyeztek, hogy alighanem sokkal pazarabb
épületet látnak majd, mint amilyen Heródes palotája volt, pedig annak
ragyogását szinte lehetetlen szavakkal ecsetelni.
Ekkor tűnt fel előttük a köves hegyoldalban Betlehem városkája. Kicsi
házak, kicsi templom, kicsike boltok porosodtak az alkonyatban. A
királyok beléptettek a kapun, és zavarodottan bámészkodtak körös-körül.
Egy pár módosabb házat még csak-csak láttak, de komolyabb építménynek se
híre, se hamva. Még a kóbor kutyák is olyan nyiszlettek voltak
errefelé, hogy egyetlen dühösebb kiáltásra farkukat behúzva menekültek. A
csillag azonban nem tágított, egyre csalogatta őket, és már egészen
kiértek a városból, mikor megállapodott egy lapos tetős, toldott-foldott
kalyiba előtt. Mit volt mit tenni, a királyok leszálltak a nyeregből,
ajándékaikat lecsatolták Jónás hátáról, és bedörömböltek a rozzant
deszkaajtón.
Még nagyobb volt a meglepetésük, mikor a bátorító felszólításra
beléptek. Durva ruhájú, szakállas férfi jött elébük, aki térdre rogyott,
és egy szót sem tudott kinyögni, amikor megpillantotta a talpig poros,
de szemlátomást előkelő uraságokat. Effélékhez Józsefnek, aki
ácsmesterként dolgozott, aligha volt szerencséje. Mi több, azt sem
tudta, szerencsének tartsa-e, hogy három dúsgazdag ismeretlen tolakszik
be szállására, amelyet egész napos bolyongás után nagy nehezen talált
feleségének, Máriának, aki pár napja egészséges fiúgyermeket szült neki.
Nem ez volt persze az egyetlen szokatlan esemény a családban, hiszen a
kis Jézus születését angyal jelentette be, úgyhogy József már azon is
hasztalan törte a kobakját, minek köszönheti a megtiszteltetést, hogy
Isten a saját fiát küldte nekik holmi közönséges kisbaba helyett.
Ráadásul Isten fia meglehetősen hasonlított egy közönséges kisbabához,
ringatni kellett, szoptatni meg tisztába tenni. Úgyhogy Józsefnek bőven
akadt oka a fejtörésre.
Most meg itt ez a három ijesztő ismeretlen, akik talán az életükre
törnek, talán az istállót követelik vissza, ahol nagy nehezen
elvackolódtak végre.
A királyok éppilyen kevéssé tudták, mihez kezdjenek. Ki ez a jó erőben
lévő, koszlott mesterember, és mit keres itt? Egyáltalán miféle
kalyibába jutottak fényes palota helyett? Mindenütt birkák, kecskék,
tehenek, a padlót is csípősen illatozó tehénlepények meg birkabogyók
borítják. Egyetlen faggyúmécses pislákol, úgyhogy az orrukig sem látnak.
Becsapta őket a csillag? Tévedett a jövendölés? Hiába tették meg ezt a
hajmeresztő utat? Ahol a férfiak bicskája beletörik valamibe, ott bizony
asszonyi elmére van szükség. Hang csendült a sötétből, és a négy bamba
fickó összerezzent.
|
Kommentáld!