„Íme, újjáteremtek mindent.” (Jelenések 21:5)
A múltad lehet egy fejed fölött köröző viharmadár, vagy lehet a szárnyaidat felemelő szél is. Tehát gondold végig, és fogadd el, ami történt. Ha ezt nem teszed, azzal újra és újra átéled. Mikor Kongóban dolgozott misszionáriusként, Helen Roseveare-t brutálisan megerőszakolták.
Így ír erről: „Meg kellett kérdeznem magamtól: »Meg tudom-e köszönni Istennek, hogy rám bízott ilyen tapasztalatot, még akkor is, ha soha nem fogja elmondani, miért?«.”
A bizalom titka nem a válaszokban rejlik, hanem az elfogadásban. A bizalom annak tudata, hogy bármi történt, történik vagy történni fog, Isten nem adja ki kezéből az irányítást.
Vagy erre koncentrálsz, és elhatározod, hogy újra élni fogsz, vagy úgy éled le az életed, hogy közben azt érzed, soha nem kaptál igazi esélyt.
El kell temetned a múltat, vagy együtt fogsz élni a kísérteteivel.
A régi fájdalmak felemlegetése olyan, mintha újra meg újra végignéznéd ugyanazt a filmet, remélve, hogy más lesz a vége. Ez nem fog megtörténni!
Tanulj belőle, és lépj tovább!
Nem attól fulladsz meg, hogy vízbe esel, hanem attól, ha ott is maradsz!
Hagyj fel az önmarcangolással és mások hibáztatásával is – ez csak időpocsékolás!
Ha magadat hibáztatod, azzal megsokszorozod a bűntudatod, hozzáláncolod magad a múlthoz, és még jobban erősíted a már amúgy is alacsony önértékelésed.
Ha Istent okolod, akkor elszakítod magad az Ő erejétől, a bizalmat kétség váltja fel, meggyökerezik benned a keserűség, és cinikussá válsz.
Ha másokat hibáztatsz, csak tovább növeled a köztetek lévő távolságot, és elveszíted az egyetlen lehetőséget, amely működik – a megbocsátást.
Ehelyett bízz Benne, aki megígérte, hogy mindent újjáteremt, és lépj tovább!
Kommentáld!