Kalandozó őseink nyomdokain járva néhány honfitársunk már évszázadokkal ezelőtt eljutott bolygónk túlsó felére.

Sokáig népszerű olvasmány volt Európa-szerte Jelky András bajai szabólegény világjárása. A 18. század közepén eljutott Afrikába, Délkelet-Ázsiába, hol utazóként, hol az őserdőben dolgoztatott rabszolgaként, hol japán nagyköveti rangban. Hasonló érdeklődéssel olvasták a másik 18. századi világjáró magyar, Benyovszky Móric gróf kalandjait, aki harcolt a lengyel szabadságharcosokkal, ezért az oroszok Szibérián át Kamcsatkába hurcolták, ahonnan megszökött. Ezernyi veszélyen át eljutott Madagaszkár szigetére, ahol gyarmatot alapított, melynek királya lett.

Az 1500-as évek elején a Dél-Amerikát meghódító, kegyetlen Francisco Pizarro zsoldosai között és a Magellán-féle expedícióban is volt egy-két magyar katona. Azt már a krónikákból tudjuk, hogy az Amazonas rejtelmes őserdeiben magyar jezsuiták sora járt az 1750-es évektől hittérítőként, missziós küldetésben. A19. század elejétől egyre több kalandvágyó honfitársunk vetődött el Dél-Amerikába és vett részt a különböző államok és települések kialakításában, farmok és gyárak kiépítésében. Egyesek szerint Buenos Airest is egy Juan de Garay nevű magyar alapította, aki persze lehetett spanyol is. Az bizonyos, hogy Argentína hírhedt betyárvezére az 1802-ben kivégzett Szalay Lőrinc volt. De ennek az országnak az egyik leghíresebb tábornoka is magyar: Czetz János az erdélyi magyar hadsereg vezérkari főnöke volt 1849-ben. Oroszlánrésze volt a nagyszebeni győzelemben. Czetz János alapította meg 1870-ben a ma is működő Katonai Akadémiát, és szervezte meg a tisztképzést Argentínában. Vasútmérnökként is jeles munkát végzett.

Honfitársaink beírták nevüket Afrika felfedezői sorába is. Magyar László és Teleki Samu nevéhez tájak, törzsek, tavak, hegyek földrajzi felfedezése és megnevezése fűződik, például a Teleki-vulkáné, amely felfedezője nevét őrzi. Híres Afrika-kutató és vadász volt a 20. században Széchenyi Zsigmond és Kittenberger Kálmán , akik vadászkalandjaikat könyvekben írták meg. Bíró Lajos híres zoológus pedig Új-Guineában, évekig tartó felfedezőútján gyűjtőmunkájával alapozta meg a Nemzeti Múzeum egzotikus állattárát, s gazdagította a magyar orientalisztikát (Kelet-kutatást) és etnológiát (néprajztudományt).

Még jó néhány neves és kevésbé ismert honfitársunk vett részt a déli félteke kontinenseinek felfedezésében, építésében a korábbi századokban. A magyarok kivándorlása és megtelepedése a 20. században több hullámban történt. Mivel a legmostohább természeti környezetbe ők kerültek, a legküzdelmesebb sorsot vállalták magyarságuk megtartásáért. Róluk tudunk a legkevesebbet.

A déli féltekén akkor van nyár, amikor nálunk tél, az éjszakai égbolton nem a Göncölszekeret, hanem a Dél Keresztjét látják, s talán a víz is fordítva gravitál a lefolyókban. Mivel a népesség összlétszámához képest a magyarok száma és aránya itt a legkisebb, s a Duna TV és a Magyar Rádió hangja sem fogható, itt jóval nagyobb erőfeszítést kíván a magyar beszéd tanítása és elevenen tartása, mint az északi féltekén, Európában vagy Észak-Amerikában. Ne feledjük azt sem, hogy a déli félteke nagy része a 19. század elején még a brit, a spanyol, a portugál, a holland és a francia gyarmatbirodalomhoz tartozott, ahol a gyarmatosítók a faji megkülönböztetés (apartheid) alapján törvénykeztek.