“ És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, akinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, aki várta az Izráel vigasztalását, és a Szent Lélek vala ő rajta. És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát.” Lukács 2,25-26
Olvasandó: Lukács 2,21-40
„Ó, hát a nagy világon
öröm lehet-e még
nagyobb, miként sajátom”
– énekli a 12. században Bernard de Ventadour francia költő. Hasonló örömének hangzott el Jézus „bemutatásánál” Simon próféta ajkáról is, amikor szülei nyolcnapos korában fölvitték a templomba, hogy a mózesi törvények szerint körülmetéljék.
Kérdésünk: ki volt és milyen életet élt Simeon – milyen a mi életünk?
A Szentírás kevés adatot közöl Simeonról, mégis elégséges ahhoz, hogy lelki-profilját megrajzoljuk.
Azt olvassuk róla, hogy igaz (becsületes). A Szentírás igaz embernek nevezi azt, aki Isten törvényéhez ragaszkodik (Zsolt 1) Ilyen volt Noé, József és Keresztelő János. A római levél viszont azt mondja, hogy nincs igaz ember (Róm 3,10), egyedül csak Isten az (Jel 16,5). Belénk markoló kérdés az, hogy amikor az igaz ember értéke csökken, s úgy látszik, hogy annak megy jól dolga, aki lop, csal és hazudik – mennyire akarunk Istennek tetsző, törvényéhez, Igéjéhez ragaszkodó életet élni?
Továbbá azt olvassuk róla, hogy kegyes. A Biblia világában ez megbízható, derék, hitben helytálló, istenfélő és tiszteletteljes ember jellemvonásait jelenti.
Azt is tudjuk róla, hogy „várakozó” életet élt, azonban ez nem passzív, hanem aktív módon volt jelen életében. A templomba ment (imádkozni), hogy találkozzék a megígért Messiással. Úgy várta az ígéret beteljesedését, hogy közben cselekedett.
Milyennek látnak az emberek? Hordozod-e ezeket a simeoni vonásokat? Megteszünk-e mindent annak érdekében, hogy ilyen szolgák legyünk? Igaz, becsületes, kegyes, reménységgel várakozó emberekké Krisztus tud formálni.
Reformáció napján azért imádkozzunk, hogy ilyenekké reformáljon minket Istenünk.
Király Lajos,
Batiz
Kommentáld!