A tyúk azt hiszi, hogy csibét keltett ki, és a "csibe" egyre csak nő. Gyorsabban nő, mint a testvérei, s jár-kel az udvaron. Egész életében arra van nevelve, hogy magot kell felcsipkednie a talajról. Ha szerencséje lesz, kihúz a földből egy gilisztát. Arra van tanítva, hogy nem szabad a kerítésen kívül mennie, különben meg lesz büntetve. És ez így van rendjén, mert ez mindig is így volt. Így van a kis csirke (sas) nevelve...

A kis sas úgy is viselkedik, mint a többi csibe. Jár-kel az udvaron, szedegeti a magot. Egyszer, amint így kapirgál, felnéz az égre, s mit lát: egy óriási sast, amely csodálatosan repül.
A kis sas megszólal: „Gyönyörű lenne, ha én is tudnék ilyen csodálatosan repülni.”
A sas meghallja, s így szól hozzá: „Hiszen te repülhetsz.”
„Á, dehogy. Én még a kerítésen kívül sem mehetek. Magot kell kapirgálnom. Ha jól megy, kihúzok magamnak egy gilisztát és egyszer talán vasárnapi ebédként végzem majd. Így volt ez mindig.”
„De te repülhetsz. Legalábbis megpróbálhatod.”
„Hogyan?”
„Normálisan. Úgy, mint én. Próbáld meg. Lehet, hogy párszor lepottyansz. Lehet, hogy az elején nem sikerül. De legelőször is meg kell próbálnod.”
A beszélgetést meghallja a tyúkanyó, odaszalad és rákezd: „Ki látott már ilyet, hogy egy tyúk repüljön? Itt maradsz és kész.”
Szól hozzá a sas: „Próbáld meg. Amíg nem próbáltad meg, nem tudod, hogy sikerül-e.”
A tyúkanyó erre ezt mondja: „Itt maradsz. Nem mehetsz el az udvarról. Egész életedben azt magyaráztam, hogy te nem tudsz repülni. A kerítés mögé sem szabad menned!”
A kis sas egy darabig tétovázik, nem tudja, mitévő legyen. Odasereglenek hozzá a csibebarátai, akik végül meggyőzik arról, hogy nem képes repülni, és ezért ő meg sem próbálja.
A sasfióka ezek után az egész életét abba a tudatban éli le, hogy ő egy átlagos tyúk, akinek semmi keresnivalója nincs az égen a sasok között.

A tanulság:

"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz." (Mark Twain)