Volt egyszer nagyon
régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a
Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására
jutott, hogy a sziget süllyed, ezért valamennyien előkészítették
hajóikat és elhagyták a szigetet.
Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni.
Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott.
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Szeretet
megkérdezte: - Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?- Nem, nem tudlak! A
hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely számodra!
Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép
hajóval közeledett: - Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?- Nem
Szeretet, nem tudlak elvinni - válaszolta Büszkeség - itt minden
tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Szeretet megkérte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el: - Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh Szeretet - mondta a Bánat - én olyan szomorú vagyok, de egyedül kell maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta Szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang: - gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.
Amikor földet értek, az öreg elment. Szeretet úgy érezte sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:
- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?- Az IDŐ volt- mondta a Tudás.
- Az IDŐ?- kérdezte Szeretet.
Miért segített rajtam az IDŐ?
Tudás válaszolt: - Mert csak az IDŐ
érti meg, hogy milyen fontos az, hogy életben maradjon a SZERETET!
Kommentáld!