Walter Nitsche adott rá egy definíciót. Ezt elfogadjuk, mert megfelel a Biblia szemléletének és tanításának. Mégis hasznos lesz más oldalról is körüljárni ezt a fontos fogalmat.

A SZERETET

nem ösztönös vágy szublimációja (ahogyan a pszichoanalízis próbálja elhitetni),

nem érzelmi fellángolás (ahogyan a naiv szerelmesek hiszik),

nem romantikus álmodozás (ahogyan a lírai költők hirdetik),

hanem

a másik ember elfogadása – feltétel nélkül,

és önmagunk odaadása – feltétel nélkül.

Azt hiszem, a szeretet fenti körülírásában a „feltétel nélkül” határozó okoz gondot számunkra.

Ez ugyanis azt jelenti, hogy elfogadom a másikat függetlenül attól, hogy ő milyen, sőt függetlenül attól is, hogy ő elfogad-e engem. Lehet, hogy a másik ember büdös, gonosz, és meg akar engem ölni. Elfogadom őt akkor is?

Az biztos, hogy annak az embernek, aki leül velem szemben, hogy tanácsot adjak neki párkapcsolati problémájában, csak akkor tudok segíteni, ha elfogadom és megértem őt.

Ha görcsbe rándul a gyomrom látva az öltözködését, a frizuráját, és főleg, amikor elmondja: hogy bánt a párjával vagy a gyerekével, – nem tudok segíteni neki. Ugyanakkor: elfogadni és megérteni valakit nem azt jelenti, hogy helyeslem a külső megjelenését vagy a viselkedését, azt pedig végképp nem jelenti, hogy egyet kell értenem vele.

Vajon lehet-e szeretni olyan embert, akinek nem tetszik a megjelenése és a gondolkodása?

A feltétlen önátadás ugyanilyen „nehezen emészthető” követelmény. Hogy adhatnám oda magamat annak, aki „nem érdemli meg”?

„Önmagam” gyakorlatilag ezt jelenti: figyelmem, időm, energiám.

Itt persze tisztázni kell, hogy nem minden az enyém abból, ami a köztudat szerint az. Így például a testem nem az enyém, hanem a páromé (1Korinthus 7:4), ezért nem adhatom oda senki másnak. Az időmnek van olyan része, amit odaadtam az Úrnak – nem tölthetem rejtvényfejtéssel a csendesórámat. A szabad szombat – ha így döntöttünk – a családomé; ha mégis másra kell fordítanom, a társamtól és a gyerekektől kell elkérnem ezt a napot, mert az övék. Nem a szeretet vezérli azt az embert, aki mindenki más kérésére azonnal rohan, a feleségére azonban nincs ideje.

Mindezek mellett a „feltétlen elfogadás” és a „feltétlen önátadás” emberfeletti követelmény. Ki képes erre?

Az evangéliumok elmondják, hogy Jézus képes volt erre. Odafigyelt a vakokra, a leprásokra, az özvegyekre, volt ideje a gyerekekre, az értetlen írástudókra és farizeusokra, volt ereje újra gyógyítani, amikor már pihenni szeretett volna, mert felfedezte hollétét a tömeg. És végül meghalt az őt szerető és gyűlölő emberekért egyaránt.

Nyilvánvaló, hogy mi erre nem vagyunk képesek.

De akkor miért mondja, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket? (János 15:12)

Hogy mindezt megértsük, tovább kell tisztáznunk a szeretet fogalmát.

A háromrétegű szeretet

A görög érosz szót legszívesebben állandó jelzővel látnám el magyar fordításban, így használnám: kívánság-szeretet. „Szeretlek téged, mert kívánatos vagy” – mondhatja, vagy mondja is a szexuális vágytól fűtött fiatal a kedvesének.

De kívánatos az asztalra tett friss gyümölcs is, kívánatos a töltött káposzta, a vajas sütemény – kinek mi. Mindez beletartozik az érosz körébe.

Az érosz jegyében könnyű így kezdeni egy mondatot: Szeretlek, mert…

Szeretlek, mert kedves vagy, szép vagy, jól esik veled lenni, élvezem a társaságodat, a testedet, a humorodat, a logikádat, a bátorságodat…

Amikor az Úr Jézus arra szólít fel, hogy szeressük egymást, vajon használhatná az érosz szót? Amikor az ige már az Ószövetségben megparancsolja: Szeresd felebarátodat – lefordítható lenne-e a héber szó a görög éroszra? Aligha. A töltött káposzta és a vajas sütemény szeretete nem parancsra megy, szeretjük parancsszó nélkül is. Viszont hiába parancsolná meg valaki, hogy szeressem a spenótot, ha nem szeretem. A szexuális vágyat sem serkenti a parancs.

A „szeretlek, mert…” mondatkezdés a fília esetében is alkalmazható. De itt szinte csak egyetlen folytatás képzelhető el: Szeretlek, mert te is szeretsz engem. A Bibliában gyakran találkozunk ezzel a szóval. Sokat idézett példa: Mi szeretjük Őt, mert Ő előbb szeretett minket (1János 4:19). Nem biztos, hogy ennek a mondatnak a fordítása így pontos, bár az üzenete megfelel a valóságnak: a mi Isten iránti szeretetünk viszont-szeretet az Ő szeretetére. Jó tudnunk ugyanakkor, hogy az eredeti szövegben hiányzik az „Őt” szó. Eszerint ez a mondat így szól: Mi azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket. Ez pedig azt jelenti, hogy mi egyáltalán nem tudnánk szeretni (senkit), ha Isten nem szeretett volna minket.

A fentieknek megfelelően a fília elnevezhető adok-kapok szeretetnek is. A jó barátok bizonyára így szeretik egymást. Egymás segítése, megajándékozása, megvédése, előnyökhöz juttatása kölcsönös. Nyilvánvalóan része ez a fajta szeretet a jó házasságnak is: a házastársak – sok egyéb mellett – barátai is egymásnak. C.S.Lewis szerint a barátok egy irányba néznek – szemben a szerelmesekkel, akik egymásra néznek. Ez azt jelenti, hogy azonosak a céljaik, és azonos az útirányuk.

A barátság – és ezért a fília – értékét kiemeli az Úr Jézusnak a tanítványaihoz intézett egyik mondata: Ti az én barátaim vagytok (János 15:14). Milyen megtisztelő ajándék ez a kijelentés!

Ugyanakkor a fíliáról is elmondható, hogy nem parancsra működik. Néha a szülők megkísérlik arra utasítani a gyerekeiket, hogy kivel barátkozzanak, és kivel ne barátkozzanak. Még nem hallottam olyan esetről, amikor ez sikerrel járt volna.

Milyen hát az a szeretet, amelyet Isten igéje határozottan megparancsol már az ószövetség népének, s amelyet az Úr Jézus is megerősít? (V.ö. Lukács 10:25-37).

Ezt a szeretetet az Újszövetség görög szövege az agapé szóval fejezi ki.

Ez a szó eredetileg asztalközösséget jelent. De tudnunk kell, hogy az asztalközösség abban a korban azt jelentette, hogy az asztalt körül ülő emberek vállalják és elfogadják egymást. Az ókori keleti ember nem ült le bárkivel egy asztalhoz, és nem is fogadta el akárkinek a meghívását. (Nem úgy zajlott abban az időben a közös étkezés, mint napjainkban egy gyorsbüfé!) Ez volt az oka annak, hogy az írástudók és a farizeusok megbotránkoztak, amikor látták, hogy Jézus kikkel ül asztalhoz (Máté 9:10-13). Az Úr vállalja és elfogadja ma is a vámszedőket és egyéb bűnösöket.

Ezt a tényt ismerve érthetjük meg igazán a Jelenések 3:20 jelentőségét: Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem. Ez azt jelenti, hogy Jézus életközösséget vállal azokkal, akik Őt befogadják a szívükbe. Ennél nagyobb és fontosabb ígéretet nem adhatott volna.

Az agapé tehát asztalközösség és életközösség.

Gyakorlatilag pedig így írhatjuk le ennek a szeretetnek a tartalmát:

Szeretlek függetlenül attól, hogy milyen vagy, sőt annak ellenére, hogy nem vagy se kedves, se szép, hogy nem élvezem a társaságodat, nem vagy számomra kívánatos, és nincs semmi hasznom abból, hogy szeretlek.

Ez az utolsó mondat első hallásra lehet, hogy furcsa, és nemtetszést vált ki. De gondoljunk egy átlagos házasságra! Szinte minden házasságban előfordul, hogy az egyik fél éppen nem kedves, nem is látszik szépnek, unalmas, és egyáltalán nem élvezetes a társasága, nem kívánatos szexuálisan sem, és semmiféle hasznot sem jelent a létezése. De a házastársa parancsot kapott arra, hogy szeresse, vagyis kutassa fel és töltse be a társa valódi szükségleteit.

Erre a szeretetre tett fogadalmat az esküvő alkalmából, nem pedig arra, hogy mindig lángolni fog a párjáért, és szaporább lesz a pulzusa, majd megnő a vérében a fenil-etil-amin koncentrációja, amikor az megfogja a kezét vagy átkarolja a vállát.

Arra tett fogadalmat minden házas ember a házasságkötés alkalmából, hogy feltétel nélkül elfogadja a társát, akkor is, amikor az beteg, undok, terhes vagy unalmas. És fogadalmat tett arra is, hogy feltétel nélkül odaadja önmagát a társának: idejét, figyelmét, gondoskodását.

Ha az esküvői fogadalomban nem szerepelnek is ezek a szavak, lényegében mégis erről a megparancsolható szeretetről szólnak.

A Bibliában jól szemlélteti az agapét az irgalmas samaritánus példázata. A samáriai kereskedő számára az útfélen heverő, kifosztott, félholtra vert ember nem lehetett sem rokonszenves, sem kívánatos, ezen kívül nem származott semmi haszna abból, hogy segített rajta.

Sőt inkább ráfizetett, hiszen időt és pénzt veszített, amikor elsősegélyben részesítette, és a saját állatán elvitte egy fogadóba, kifizetve a beteg ellátásának költségeit. Miért tette? Belső parancsra. Ebben az emberben szeretet volt, a benne lévő szeretet miatt nem tehetett másként.

Miért szeret minket Isten? Ugyanebből az okból: az Ő lényének a lényege a szeretet (1János 4:8).

A Szeretet Himnusza (1Korinthus 13) Isten szeretetéről szól. Csak az Ő szeretetéről mondható el, hogy soha el nem múlik.

Az agapé Isten szeretete. Csak az képes így szeretni, akiben Ő benne él.

Az agapé nem az érosz és a fília helyett van. Mindhárom szeretet-fajtára szükségünk van harmonikus kapcsolatainkhoz. Az agapé, mint egy ízletes gyümölcs csonthéja, körülveszi, védi, tartósabbá és élvezhetőbbé teszi a fíliát és az éroszt.

Minden agapé-szeretetről szóló bibliai tanítást összefoglalnak János apostol szavai:

Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van,

és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent;

aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet.

Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete,

hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.

Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent,

hanem az, hogy ő szeretett minket,

és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

Szeretteim, ha így szeretett minket Isten,

akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.

(1János 4:7-11)