|
Paul
barátom karácsonyra autót kapott a bátyjától. Szenteste, mikor munkája
végeztével kilépett az irodából, egy bámészkodó kölyköt talált a
csillogó új kocsi mellett.
- A bácsié ez a járgány?
- A bátyámtól kaptam karácsonyra - bólintott Paul. A fiúcska elképedt.
- Csak úgy kapta, magának nem is került semmibe? Hű, de jó volna, ha. . .
Megakadt, de Paul persze jól tudta, mit akart mondani. Nyilván ilyen
testvért szeretne magának. Ám amit végül hallott, attól tátva maradt a
szája.
- De jó volna - kezdte újra a kislegény -, ha én is ilyen báty lehetnék.
A barátom megdöbbenve nézett rá.
- Nincs kedved furikázni egyet? - szaladt ki a száján.
- Naná, hogy van!
A gyerek beszállt, de alig indultak el, ismét megszólalt: - Bácsi kérem, nem kanyarodhatnánk a házunk felé?
Paul elmosolyodott. Sejtette, mi jár a srác fejében. Szeretne felvágni a
szomszédok előtt, hogy milyen pazar kocsival szállítják haza. Azonban
ismét tévedett.
- Tessék szíves lenni megállni annál a kapunál!
A fiú beszaladt a házba, majd kisvártatva Paul hallotta, hogy jön
visszafelé, de nem túl gyorsan. Nyomorék kistestvérét cipelte magával.
Leültette a bejárati lépcsőre, aztán az autóra mutatott.
- Látod, öcsi, erről beszéltem. A bácsi a bátyjától kapta, neki egy
fillérjébe se került. Ha megnövök, pont ilyet veszek neked, akkor majd
te is láthatod a karácsonyi kirakatokat, amikről annyit meséltem neked.
Paul kiszállt, és előreültette a kistestvért. A nagyobbik gyerek
betelepedett a hátsó ülésre, és emlékezetes karácsonyi sétakocsikázás
kezdődött.
Azon a szentestén Paul megtanulta, mit jelent a mondás: Jobb adni, mint kapni!
|
Kommentáld!