„Amikor Jézus meglátta, odahívta és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön fölegyenesedett, és dicsőítette az Istent.” Lk 13,12-13

Hallotta a hangját, de nem látta. A környező tömeg eltakarta előle.

Teste hajlott volt, nem tudott felegyenesedni, nyakát nyújtva próbálta megpillantani. És akkor Ő váratlanul magához hívta.

El tudom képzelni, mekkorát dobbant az asszony szíve, majd lassan megindult előre a zsinagógában.

Vajon miért szemelte ki Jézus éppen őt? Nyomorékságával akar példálózni? Vagy nyilvánosságra hozza legmélyebb fájdalmát, legsötétebb titkait?

A körülötte lévők mormogása kísérte, minden lépésnél úgy érezte, hogy az egész világ súlyát vonszolja magával.

Tizennyolc éve volt nyomorék. Tizennyolc hosszú, kimerítő éven át.Bizonyára számos oka lett volna, hogy ne menjen el azon a szombat reggelen a zsinagógába. Elkerülhette volna a vizslató tekinteteket, a sértő megjegyzéseket. Mégis ott volt, és Jézus tanítását hallgatta.

Nem szólt. Nem próbálta felhívni magára a Mester figyelmét. Csak ott volt a jelenlétében, szívta magába az életadó kijelentéseket, melyek a reménytelenségben is reménnyel töltötték el.

Ám Jézus látta őt. Szánalmat érzett iránta. Szerette, és meg akarta gyógyítani. És egy hirtelen jött mondat hatására tizennyolc kimerítő év recsegve szertefoszlott.

„Asszony, megszabadultál betegségedtől” (Lk 13,12b).

Jézus gyöngéd érintésére kellemes meleg áradt szét a testében, és hirtelen azt vette észre, hogy egyenesen áll. Már nem kell nyújtania a nyakát, hogy lássa Jézust: ott áll vele szemtől szemben.

Kitörő örömmel szabadult ki a megkötözöttségből, lelke imádattal dicsőítette Urát. Gyógyítóját. Gúzsba kötöttségből szabadítóját.

A Szentírás nem árulja el az asszony nevét, de azt hiszem, egy kicsit mindnyájan magunkra ismerhetünk benne. Talán valóságként élted meg valamelyik kis szakaszát a történetének, esetleg hosszú évekkel ezelőtt. Lehet ez

- betegség, ami fogva tartja testedet, és miatta gyengének érzed magadat?

- lelki harc, melyben megkötözve tart az ellenség?

- valamilyen hiba a külsődön, mely mások kíváncsi tekintetét, fájó megjegyzéseit váltja ki?

- felhagyott álmokkal, sajgó sebekkel teli elnehezedett szív?

- valami teher, melyet magaddal vonszolsz egy életen át, magányosnak, megvetettnek, pótolhatónak érezve magad?

Bármi legyen is, amitől hosszúnak, fárasztónak érzed az életed, Jézus jelenléte, vigasztaló szavai, gyógyító érintése helyre tud hozni.

Szeret téged. Meg akar ajándékozni kegyelmével. Meg akarja mutatni együttérzését, hogy ki tudj egyenesedni újra. 

Hogy biztonságban érezd magad vigasztaló ölelésébe burkolva.

Sosem vagy elveszett a tömegben. Foglyul ejtetted Jézus szívét. Tekintetét nem veszi le rólad.

Látja fájdalmadat. Ismeri szenvedésedet. Tud küzdelmeidről.

Jöjj úgy, mint a zsinagógában az asszony: önmagadként, nem rejtegetve, amitől kevesebbnek érzed magad. Húzódj közel Jézushoz, szívd magadba életadó szavait, és várd, hogy kimondja a szabadulás mondatát:

„Asszony, megszabadultál betegségedtől” (Lk 13,12b).

Jézus megtette azért az asszonyért – és meg tudja tenni érted is!

Uram, Hozzád jövök ma, lábad elé rakom minden terhemet. Vedd le rólam az érzelmi és mentális súlyt, hogy újra fel tudjak egyenesedni. Vonj magadhoz. Gyógyíts meg. Szabadíts meg. Szeretnék biztonságban élni, állandóan érezve szerető ölelésedet. Ámen.