Egy dolog, amit megtanultam, hogy nem érdemes minden csatában harcolni.

Sok kihívás, ami utunkba kerül, csak egyszerű terelőút, ami letérít a végzetünkhöz vezető útról. 

Talán valaki beszél rólunk vagy egy munkatárs híreket terjeszt rólunk vagy társunk mond valamit, amit nem kellett volna.

Meg kell kérdezned magadtól, hogy ha beszállok a csatába és arra fordítom időm és energiám, hogy megvédem magam, vitatkozok a családtagommal, próbálom meggyőzni igazamról, akkor, még ha meg is nyerem ezt a csatát, mi lesz az ára? Mit érek el ezzel a harccal? 

Például valaki bevág elém a forgalomban. Ha feldühödök és visszavágok elé és elrontom az egész napom, az hogyan fog a javamra válni? Még csak nem is ismerem az illetőt. 5 perc múlva eltűnik az életemből.

Mi a lényeg? Ezt a csatát nem érdemes megvívni. 

Sokan azért maradnak le Isten legjaváról, mert eltérülnek olyan csaták megvívásával, ami lényegtelen.

Próbálnak másoknak bizonyítani. Próbálnak mindenki kedvében járni, valakinek megfelelni. Ez mind tévút. Okosabban kell megválogatnunk küzdelmeinket. Nem kell mindig harcos kedvben lenni.

Ismerek olyanokat, akik minden második percben csalódottak társukban, veszekednek a szomszédokkal, ki akarnak fúrni valakit az irodából. Nem veszik észre, hogy ezt a csatát nem érdemes megvívni. Ez nem ösztönöz. Még ha igen is, akkor sem visz bennünket tovább az úton. Ha elkövetjük a hibát, hogy minden utunkba kerülő csatába beszállunk és folyamatosan védelmezzük magunkat, bizonygatunk, akkor nem lesz energiánk azoknak a csatáknak a megvívására, amik igazán számítanak.

Harcosnak kell lennünk, de a harcosnak sem kell minden csatát megvívni. Csak akkor harcol, ha van értelme. Azt a csatát vívja meg, ami közte és Isten adta végzete között áll. 

Dávidra gondolok. Pásztorfiúként az apja megkérte, hogy vigye el az ebédet bátyjainak a csatamezőre. Nekik magasabb pozíciójuk volt. Dávid csak az apja juhaira vigyázott. Amikor odaért, hallotta, hogy Góliát gúnyolódik az emberekkel. Megkérdezte az ott állóktól, hogy mi a jutalma annak, aki legyőzi ezt az óriást. Azt mondták, hogy jutalmul, feleségül veheti a király egyik lányát és nem kell többé adót fizetniük. Ez felkeltette Dávid érdeklődését. Tudta, hogy ezt a csatát érdemes megvívni. Amikor Dávid bátyja meghallotta, hogy le akarja győzni az óriást, próbálta zavarba hozni őt. Az emberek előtt azt mondta: Mit keresel itt Dávid? És mi van a birkákkal, amit apánk rád bízott? 

Próbálta őt lealacsonyítani. Azt mondta: Dávid, te csak egy pásztorfiú vagy, nem vagy fontos. Sosem fogsz valami nagyszerűt véghezvinni. 

Szeretem, ahogy Dávid reagált. A Szentírás azt mondja, hogy Dávid megfordult és otthagyta bátyját. 

Az egyik ok, amiért Dávid győztes volt, az az, hogy tudta melyik csatát kell megvívnia. Dávid is ugyanúgy érzett, mint Te vagy én. Biztos vagyok benne, hogy azt akarta mondani: Te azt hiszed olyan nagy vagy. Te nem vagy senki. 

Könnyen összeveszhetett volna vele, próbálhatta volna bizonygatni, hogy ő fontos. De ha beszállt volna ebbe a harcba, elvesztegette volna idejét és energiáját és ki tudja, hogy le tudta-e volna győzni Góliátot. Ki tudja, hogy megvívta-e volna a csatát, ami igazán számított.

Meg kell kérdezned magadtól, hogy azok a csaták, amikbe beszálltam, érdemesek-e a harcra.

Van viszonzásuk? Továbbvisznek az Isten adta végzetem felé? Vagy csak azért harcolok, hogy visszafizessek valakinek, aki megsebzett engem.

Vagy azért harcolok, hogy bebizonyítsam valakinek, hogy fontos vagyok. Ezek mind tévutak.

Merem állítani, hogy a legtöbb frusztrációért, ami utunkba kerül, nem érdemes harcolni. Ha nem közted és Isten adta végzeted között van, akkor egyszerűen hagyd figyelmen kívül. ÁMEN