Nem elég szorgoskodni! A hangyák is szorgoskodnak. A kérdés az, hogy min szorgoskodunk? (Thoreau, Henry David 1817-1862, amerikai író, naturalista)
Olvasom a 150. zsoltár szavait: Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek lanttal, kürtzengéssel, hárfával, dobbal, körtáncot járva, zengő cintányérral. Eszembe jut egy vallomás, egy lelkésznőé, aki afrikai bennszülött asszonyoktól tanulta meg, hogy Istent dobpörgéssel, tánccal is lehet köszönteni, dicsérni, s megkeresem az elmentett történetet, amely szerint élt egy cirkuszi bohóc, aki tréfáival és táncaival kacagtatta meg az embereket.
Egy nap azt érezte, Isten a szerzetesi életre hívja. Szerzetes lett. Boldog volt, hogy társaival Istent szolgálhatta. De hamar elcsüggedt, mert érezte, nem tud imádkozni, csak táncolni. Ezért amikor már mindenki elaludt, titokban előszedte bohócruháit, lement a templomba, és az öröklámpa fényénél eljátszotta a legkedvesebb cirkuszi számát.
Így ment ez hosszú ideig minden éjszaka, míg egy barát meg nem neszelte a dolgot. Futótűzként terjedt a kolostorban, hogy az új testvér megbolondult. Az apát is meg akart győződni erről, és lesben állt. Nyílt a templom ajtaja, belépett a bohóc barát. Meghajolt a Mária-szobor előtt, s elkezdte ügyes mutatványait. Mert ő csak ezt tudta imádkozni. Az apát megdermedve nézte. Már éppen fel akart ugrani, hogy elkergesse, amikor látja, hogy megmozdul a Mária karja, és szelíden letörli a szegény bohóc verejtékes homlokát… Abban a pillanatban megértette, hogy Isten előtt imádságnak számít minden szavunk, gondolatunk, tettünk, amelyet legjobb akaratunk szerint az ő dicsőségére teszünk életünkben.
Nagy Adél
Napi 3 perc, www.unitarius.org
Kommentáld!