Megvan az ideje a megszerzésnek, és megvan az ideje az elvesztésnek. (Prédikátor 3:6 NKJV)
Ha az életben olyan nagy veszteség ér, mint a válás, egy családtagunk halála, egy életveszélyes betegség vagy sérülés, akkor fel kell dolgoznunk, hogy túl tudjunk jutni rajta, nem szabad elfojtanunk és úgy megkísérelni a továbblépést. A túl korai továbblépés megoldatlan kérdések terhét cipeli tovább a jövő kapcsolataiba és lehetőségeibe, és meghívást ad a múltnak arra, hogy vég nélkül ismételje önmagát. Hogyan lehet feldolgozni az élet-változtató veszteségeket?
Két dolog megértése segíthet: 1) A gyász természetes reakció a veszteségre. Az „eltemetett” gyász befejezetlen ügy. Depressziónak, aggodalmaskodásnak, poszt-traumás szindrómának és sok másnak álcázva újra és újra feléled megoldást keresve, még ha ez évekbe telik is. 2) Gyászolni azt jelenti, hogy engedjük „működni” a gyászt. Isten Igéje ezt mondja: „Megvan az ideje a sírásnak…Megvan az ideje a gyásznak…” (Prédikátor 3:4).
Ez azt jelenti, hogy ő kijelölt egy meghatározott időszakot, aminek van kezdete és vége, azért, hogy ez idő alatt elvégezhesd a fájdalmas érzésekkel való megküzdés gyümölcsöző munkáját. Meddig fog tartani? Ameddig szükséges – attól függ, milyen nagy a veszteség, mennyi járulékos veszteséget generált, és függ a gyászoló lelki, érzelmi és kapcsolati egészségétől is. Ha a szentírási elvek szerint gyászolunk, akkor újra eljön majd a tánc ideje is. Ha engedélyt adunk magunknak a sírásra, eljön majd „a nevetés ideje” is (ld. 4. vers).
Az a folyamat, amit Isten erre rendelt, végül gyógyulást hoz, és felkészít arra, hogy újra magadhoz tudd ölelni az életet és a jövőt. Vagy megéled, vagy megismétled a gyászod. Akkor élted végig, ha vissza tudsz emlékezni a veszteségre anélkül, hogy megbénítana!
(Forrás: www.maiige.hu)
A nap gondolata:
Ha hitben nincs hiány, nem hiányzik semmi. (Spurgeon)
Kommentáld!