MINT  MAGDOLNA KÉRLEK

Uram! Ha mindig veled jártam volna

a szívem nem lenne most szomorú.

Ha a kezem a kezedben lett volna,

az arcomon nem lenne most ború.

De megtört szívvel vallok bűneimről.

Tudom jóságod milyen végtelen.

Nagy bűnbánattal,mint Magdolna ,kérlek:

Uram,bocsáss meg,bocsáss meg nekem!

Ne nézd bűneim ,vétkeim sorát,

amit megszámolni Te tudsz,Istenem.

Engedd hinni és engedd remélni,

hogy Fiadért megbocsátasz nekem.

Más mentségem és reményem nincsen,

Szentlélek Isten, életnek Ura!

Szívem szelencéjét hozom lábaidhoz,

s kiöntöm ott,mint egykor Magdolna.

Bűneim ,vétkeim tarka-barkaságát

ígéreted szerint Te mossad fehérre.

Mert hiszem ,tudom,megváltó Istenem,

értem is hullt szent Fiadnak vére.

JERUZSÁLEM

Jeruzsálemmel szemben kelet felé

ott halt  meg Jézus,az Olajfák hegyén.

Úgy szerette a negy csendet ott,

ahol az olajfa suttogott.

Úgy szerette a hegy hajlatát,

a zajos tömeget,a magányt,

a zajló tengert ,a csendes éjeket,

ha feketék lettek a magas hegyek.

A nagy város ott,a hegy tövén,

békén pihent a Jordán ölén.

Nem zavarta semmi a csendet:

Csak Jézus sírt a város felett.

S míg álmodott a város a mélyben,

vihar dúlt a Megváltó  szivében:

,,Jeruzsálem ,Jeruzsálem" - sírta,

s az Olajfák hegye visszazúgta.

Sóhajtás zokogott a fák hegyén,

s a város aludt lent a hegy tövén.

Hol ablak volt világos: ott kacagás ,lárma,

duhajkedv,mámor hangos tivornyája.

S Ő  úgy állt ott,mint aki hontalan,

nem kérdezte senki ,miért  boldogtalan?

- Maga előtt látta a nagy, nehéz halált,

megvívta szásszor a kemény ,vad tusát:

,,Atyám ha lehetséges,muljék el tőlem

e pohár!"-

de ez a szó válaszra nem talált.

Isteni lelkébe mart a gyötrelem,

nem hallgatták  meg se fenn ,se lenn.

A város reggel ,mikor ébredett,

nem látta senki a könnyeket.

Kidron patakjából bálványok keltek,

s a szívekben már új oltárt  leltek.

Ki ennek hódolt,ki amazt imádta,

míg meghalni készült az Egek királya.

- Már sietve jött a nagy próbanap,

mikor Isten Fia egyedül maradt.

Vállán a bűnnek iszonyú terhe:

a kereszt, s az Isten kegyelme...

- S e kettő közt egy panasszó esett:

,,...miért hagytál el engemet?" - 

Nem látta már ,hogy hasad a kárpit,

hogy a kereszt oda is utat nyit.

- Lecsukódott szeméből kihalt az élet,

úgy ölelt magához engem és téged.

Páskúlyné Kovács Erzsébet versei