„Naponta háromszor térdre borult. Imádkozott és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is tette.”

Dán 6,11b

Voltál már gödörben? Én nemrég kerültem ki a legutóbbiból. Tudod, milyen érzést vált ki bennem - persze a rosszkedv és idegesség mellett -, ha gödörbe kerülök? Éhséget.

Általában akkor érzem nagyon lenn magam, ha olyasmi történik az életemben, amit nem tudok kontroll alatt tartani. Ilyenkor, mikor kifutnak a kezemből az események, olyasmiben keresek megnyugvást, ami fölött én rendelkezem. Az étkezés pedig olyasminek látszik, amiben könnyű örömöt találni.

Igen ám, de ilyenkor az, ami a számnak jó érzés, mikor megeszem, a lelki nyugalmamat nem tudja helyrehozni. Sőt.

A szénhidrátokban való tobzódás bűntudatot ébreszt bennem. Ha a bűntudat hozzám szegődik lenn a gödörben, csak súlyosbítja a helyzetet. Ha tehát nem tudom kienni magam a gödörből, mit tehetek?

Ha valóban éhes vagyok, mindenekelőtt egyem valami egészségeset. Utána keressek valamit, amiért hálás lehetek, és kezdjem magasztalni érte az Urat.

Még ha nem vagyok is hálás kedvemben a gödör mélyén, valami fordulat indul a lelkemben, ha a gondok között megtalálom az áldásokat is. Minden dolog, amiért szóban hálát adok, olyan, mint egy-egy létrafok kifelé a gödörből.

És ez nemcsak az én ötletem. A Bibliában is megtaláljuk. Nézzük, mi történt, mikor Dániel is így gondolkozott a gödörben, amibe belekerült.

A Dán 6,10-ben Dániel tudomására jut, hogy az oroszlánok közé dobnak mindenkit, akit rajtakapnak, hogy nem Dáriushoz imádkozik, hanem más istenhez. Ez aztán a gödör! De bámulatos Dániel reakciója.

Hazamegy. Kitárja az ablakokat, és a tiltás ellenére imádkozik. Nem hiszem, hogy azért tette, mert jól érezte magát. Úgy képzelem, pontosan úgy volt, mint bárki más hasonló helyzetben. De egy döntéssel felülkerekedett az érzésein.

És hogy döntött, mit imádkozik?

„Istenem, ments meg!”

„Istenem, ez nem igazságos!”

„Istenem, ez már túl sok nekem!”

„Istenem, tipord el ellenségeimet, és söpörd ki őket!”

„Istenem, Te tudod, hogy ezen csak jó adag csokoládéval tudok úrrá lenni!”

Nem. Ezeket mind nem mondta.

Dániel imádkozása nagy lecke nekem.

A Dán 6,11b-ből megtudjuk, hogy Dániel hálaimát mondott, magasztalta Istent. „Naponta háromszor térdre borult. Imádkozott és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is tette.”

Dániel reakciója annyira más, mint ahogy mi reagálnánk, hogy megállásra, elgondolkozásra késztet.

Első reakcióinkat az határozza meg, hogy milyen visszatérő szokásaink vannak, amik állandóságot biztosítanak életünkben. Dániel a hálaadást tette saját visszatérő szokásává. Mivel hálás fajta ember volt, Dániel szívének előterében és középpontjában Isten természete és gondoskodása állt – még a legkevésbé kontrollálható körülmények között is. Számomra kihívást jelent, és megihlet Dániel reakciója. 

Ilyen kérdéseket kell megválaszolnom: én hova futok, ha rám nehezedik az élet? 

Kivel vagy mivel vagyok függőségi viszonyban? 

Van-e olyan szokásom, ami miatt a bűntudat is terhel, ha gödörben vagyok? 

Mi történne, ha abbahagynám a jól-létbe való kapaszkodást, és inkább a perspektívaváltó hálát tenném magamévá?

Az élet továbbra is tele lesz gödrökkel. De ez nem jelenti azt, hogy gödörlakóvá kell válnom. Vagy gödörevővé.

Uram, tudom, hogy néha gödörbe fogok kerülni. De tudom, nem kell ott maradnom, és nem kell megpróbálnom kienni magam a gödörből. Köszönöm, hogy időtlen Igéd által mutatod nekem az utat, az igazságot és az életet. Jézus nevében, Ámen.

(Forrás: Lysa TerKeurst: What Did Daniel Pray? http://proverbs31.org/devotions/devo/

fordítás:http://eszmelkedesek.blogspot.hulelekerosito-levelek-139.html