Sokszínű világban élünk. A Föld több mint hatmilliárd lakosa több száz nyelvet beszél.

Vallási megosztottság tekintetében kétmilliárd keresztény, 1,2 milliárd muzulmán, 810 millió hindu, 360 millió buddhista, 150 millió meggyõzõdéses ateista, 770 millió nem vallásos és 228 millió törzsi vallású ember él bolygónkon. Az egyes vallásoknak is több ezer változata alakult ki a történelem folyamán. Gondoljunk csak bele, hányféle keresztény egyház, gyülekezet létezik csak Magyarországon!

Mit kezdjünk a "más-sággal"? egyre égetõbb kérdés ez nekünk. Ha csak az elmúlt idõszak nagy tragédiájára gondolunk, láthatjuk, hogy az amerikai terrortámadások hátterében ideológiai ellentétek állnak.

Amíg az egyes kultúrák viszonylagos elszigeteltségben éltek, addig kevés problémát jelentett az, hogy mások nem úgy gondolkodnak, éreznek, mint mi. Létezett a "civilizált" és a "primitív", az "igaz" és a "pogány" kategória. A középkor egyszerűen eretneknek nevezte azokat, akik nem voltak hajlandók úgy látni a világot, mint ahogy az akkori hivatalos egyház tette.

A népességrobbanás hatására és a technikai civilizáció fejlõdésével a kultúrák közelebb kerültek egymáshoz; az egész világ egy globális faluvá zsugorodott, ahol az információk pillanatok alatt jutnak el a föld egyik végébõl a másikba. A nagyvárosok vonzzák a munkalehetõség miatt a különbözõ nemzetiségű, nyelvű, kultúrájú, vallású embereket. Gyakran egy munkahelyen dolgoznak egymás mellett zsidók, muzulmánok, keresztények, cigányok, kínaiak, magyarok, s így elkerülhetetlen a véleménykülönbség.

A világ szempontjából nézve, valóban nem tudunk állást foglalni a különbözõ értékek között. Azok az ideológiák, amelyek megpróbálták a maguk igazát ráerõltetni a világra, a történelem legnagyobb tragédiáit okozták. A középkor keresztes hadjáratai, az iszlám erõszakos terjesztése után a XX. század hozta az antitolerantizmus legtöbb áldozatát. A fasizmusnak a felsõbbrendű fajról szóló elmélete hatmillió zsidó halálba küldését okozta. Magyarország közelmúltját is az az ideológia határozta meg, amely a tudományos materializmust tette kötelezõ érvényű igazsággá. Mindazok, akik nem voltak hajlandóak azonosulni Marx, Engels, Lenin világnézetével, életükkel játszottak. A mai napig sem tudjuk pontosan, hány ember halálát okozta az a politikai rendszer, amely a haladás és az egyenlõség jelszavát tűzte zászlajára.

Nem véletlen, hogy a világ fél már a nagy ideológiáktól, nem mer és nem is tud különbséget tenni igaz és hamis, jó és rossz között. Utat enged az alkoholizmusnak, a homoszexualitásnak, az abortusznak, a prostitúciónak, a szektáknak, a New Age-nek, nincsenek határok. Lehet az ember punk, hippi, krisnás, Jehova tanúja vagy éppen ateista. Az értékek piacán az az eszme, gondolat marad fenn, amelyik képes követõket toborozni magának. A tolerancia csupán egyetlen dolgot nem tolerál: ha valaki saját véleményét próbálja általánosítani.

Érthetõ, ha keresztény körökben a toleranciáról hallunk, gyakran negatív felhangokkal beszélnek errõl a fogalomról. Hisszük, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Isten országába csakis úgy juthat be az ember, ha elfogadja a Jézusban felkínált kegyelmet. Errõl az igazságról tanúskodik a Szentírás, ezt az igazságot hirdették az apostolok, a keresztény tanítók az elmúlt kétezer évben.

A jó és rossz fogalma objektív. A bűn kérdésében nem lehet elmosni a határt. Olyan világban, ahol a tömegtájékoztatási eszközök azt hirdetik, hogy „minden mehet", kötelességünk kiállni az igazság mellett.

Azt azonban nem szabad elfelednünk, hogy Isten szabad akaratot adott az embernek. Minden ember dönthet, elfogadja a kinyilatkoztatott igazságot, vagy éli saját elképzelése szerint az életét. Az evangéliumokban arról olvashatunk, hogy volt, aki követte Jézust, mások elutasították Õt. Isten senkit sem kényszerít arra, hogy az õ akarata szerint éljen, viszont elmondja, hogy mi lesz a következménye annak, ha a lázadást választja. A kereszténységnek nem az a feladata, hogy elítélje a világot, hanem a lehetõ leghitelesebben tanúskodjon Isten szeretetérõl, megmentõ kegyelmérõl. A tolerancia keresztény megfogalmazásban annyit jelent, hogy hisszük, minden embernek megtérésre van szüksége, de tiszteletben tartjuk a másik ember szabadságát.

Megjelent: JelIge 2001. október-november