„Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy megelégedjem azzal, amim van. Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Minden körülmény közt mindenhez hozzászoktam: a jóllakáshoz és éhezéshez, bővelkedéshez és nélkülözéshez. Mindent elviselek abban, aki nekem erőt ad.”

Fil, 4,11-13

„Elégedetlen vagyok a munkámmal. Nem tetszik a testem. Nem jó az életem.”

Életünk egy pontján bizonyára mindnyájan küzdünk a boldogtalansággal, az elégedetlenséggel, azzal, hogy többet szeretnénk. Előttem van, ahogy pár éve a kényelmes fotelemben kuporogtam, szürcsölgettem a kávémat, kinyitottam a Bibliámat, és hallgattam az Urat. Pontosabban: beszéltem az Úrhoz, elmondtam neki, mire vágyom. Arra, hogy férjhez menjek, és legyen saját családom. 38 éves voltam, az óra ketyegett, de kitartóan hittem, hogy Isten házastársat és családot ad nekem.

Ha teljesítené a kívánságaimat, biztosan boldog lennék. Ekkor megjelent bennem egy gondolat: Most légy boldog. Ha nem tanulsz meg boldognak lenni, mialatt várakozol arra, amit szeretnél, nem leszel boldog akkor sem, ha megkapod.

Más szóval: a boldogság nem lehet életünk egyetlen célja. Életem értelme, célja az, hogy úgy szeressek és szolgáljak másokat, mint Jézus, és hogy eszerint éljek a mindennapokban. Amikor elfordítom a tekintetemet arról, amit szeretnék, és arra összepontosítok, hogy Isten mit szeretne tenni bennem és általam, akkor elégedetté válok.

A boldogság nem más, mint a belső megelégedettség látható jele.

Ez a felfedezés megállásra késztetett. Igencsak fárasztó sorban kipipálni azokat a dolgokat, amiktől azt várom, hogy boldoggá tegyenek. Mennyivel frissítőbb a tudat, hogy a boldogságot én választom. Az első lépés, hogy fogadjam el az életet úgy, ahogy van, más szóval, legyek elégedett. Kezdtem jobban figyelni az áldásokra, amikben részesülök, utazgatni kezdtem, olyasmikkel foglalkoztam, amikre csak így egyedülállóként volt lehetőségem. És mindenekelőtt teljes szívvel bíztam Istenben.

A „megelégedjem” szó, amit Pál használ a filippibeliekhez írt levelében, arra vonatkozik, aki a sorsával elégedett. Annyi, de annyi energiát elpazarolhatunk azzal, hogy ellene szegülünk a valóságnak, mikor nem úgy alakul valami, ahogy terveztük. De ha szembeszállunk azzal, ami van, ha kézben akarjuk tartani azt, ami fölött nincs hatalmunk, ránk tör az aggódás. Eluralkodik az idegesség. Teret kap a düh.

Könnyű panaszkodni azért, mert valami nem úgy van, ahogy szerintünk lennie kellene, ahelyett, hogy a legtöbbet hoznánk ki abból, ami van.

Mi lenne, ha abbahagynánk az ellenszegülést, és elfogadnánk a jelen körülményeket?

Ha ez megtörténik, úgy érezzük, mintha egy nagy teher csúszna le a vállunkról. Először ijesztő is lehet. De ha tényleg el tudjuk fogadni azt, ami van, oldódik bennünk a feszültség, és észre tudjuk venni a javakat, amiket Isten a jelen helyzetben ad nekünk. Gondjainkat félrevetjük, és megelégszünk a hittel, hogy valóban minden a javunkat szolgálja.

Mikor sikerült elfogadnom, magamhoz ölelnem azt, ami van, olyan boldogságot tapasztaltam meg, amilyet azelőtt soha. Épp, ahogy Pál mondja a Filippi 4-ben, én is eldöntöttem, hogy elégedett leszek a jelen körülményekkel, azzal a sorssal, amit Isten az adott időszakban nekem adott. Már nem életem céljaként tekintek a boldogságra, hanem állapotként, ami végigkíséri életutamat.

Uram, segíts, hogy elfogadjam azt, ami van, és minden nap hálás legyek azért az életért, amit kaptam. Add kegyelmedet, hogy boldog legyek, mialatt várakozom arra, amit szeretnék, és ne azt hangoztassam, hogy nem lehetek boldog, amíg meg nem kapom azt. Ámen.

Forrás: Valorie Burton: Be Happy Now, Encouragement for today