„Családdal nem lévén megáldva, a magyar népet tekintem családomnak és ezt kívánom fő örökösömmé tenni”

A „legnagyobb székelyre”, báró Orbán Balázs néprajzkutató, író, tudós, polihisztorra emlékeztek 2012. április 28-án Budapesten, a Kálvin téri református templomban, előtte pedig felavatták emléktábláját a Budapest-Kálvin téri Református Egyházközség gyülekezeti termének külső falán. Az Erdélyi Szövetség által szervezett ünnepségen a „legnagyobb székely” alakját idézte fel Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke mellett számos egyházi- és közéleti személyiség. A Kolozsvárról érkező unitárius püspök hangsúlyozta: – Ma hiányoznak a hitben és tudásban erős jellemek, ezért különösen is meg kell becsülnünk Orbán Balázs szellemi hagyatékát, aki nem egyéni karrierből, hanem népe iránti felelősségérzetből végezte munkáját. Rámutatott: – A „legnagyobb székely” ma is figyelmeztet és útba igazít, ma is kútforrás, mert minden magyar felelős minden magyarért.

Balázsi László mb. unitárius püspök-jegyző Dávid Antal : A tanú című, Orbán Balázsról írott regényéből idézett, melyben Orbán Balázs népe iránti szeretetét követhetjük nyomon, amikor a Parlamentben 1890 áprilisában rosszul lett, és nemsokára, 19-én meghalt. Egy legenda szerint, ahogy Mikó Imre írta, nem gyomorrák végzett vele, hanem megmérgezték. A regényben olvashatjuk: „Ne feledjétek el, hogy erdélyinek lenni több munkát és felelősséget jelent…Ha írsz apáduradnak (kéri azt a segélyezett diákot, akinek utolsó ételkészletét is odaadta a kamrájából), tiszteltetem. Írd meg, hogy ültessen egy diófát az emlékemre. Dolgozzatok, hogy legyetek méltó székelyek!”

Balázsi László felidézte a székelyek szent hegyéről, a Hargitáról írt sorait: „E nagyszerű havas zöme az egész Székelyföldet s fél Erdélyt befutó hegyláncolatoknak, onnan, mint középpontból oszlanak szét a hegysorok minden irányba, onnan erednek a völgyeket termékenyítő patakok, ott teremnek a drága bércek, ott tenyésznek a sudár fenyvesek, de annak az ég felhői közé felnyúló tetején szülemlik a vihar, onnan támad a mindent elsodró szélvész és árvíz is, azért a székely félelmes tisztelettel tekint mindig ezen három csúcsos őshavasra, melynek tetejét hó ezüstözi gyakran még akkor is, midőn alant ért kalászt lengetnek a szellő fuvalmai…”

Lengyelfalvát, szülőfaluját „a zöld fák bársonyába foglalt kis falu”-nak nevezi, ahova nagy útjai után, külföldről, belföldről pihenni, dolgozni tért vissza. Az anyanyelvén kívül öt nyelven beszélt, németül, angolul, franciául, törökül, görögül. Mindenhol, nagy bolyongásai között feltalálta magát, barátok sokaságát szerezve – mondta a mb. püspök-főjegyző.

Szülőfalujából, szélvész tépte, derékba tört hargitai fenyvesek aljából érkezett Bálint Domokos, aki az ősök szellemét próbálta elhozni egy koszorú formájában, a zöldellő fenyőgallyakban, a fenyő illatában. Az emléktábla leleplezésére gondolva Lengyelfalva küldötte hangsúlyozta: – Tény, hogy Orbán Balázs szelleme él, nagysága nem törpül, hanem lármafaként fellángol, úgy Erdély földjén, mint az anyaországban. Bálint Domokos szerint történelmünket, emlékeinket csak úgy lehet továbbadni, ha megismertetjük azokkal, akik még nem ismerik, megízleltetjük keserű, avagy édes ízét, hogy az érlelődjön az agyakban, a szívekben, a keblekben. Ezt a szellemi vonalat követte Orbán Balázs munkásságával. átlényegülve a nemzet gondjaival, történelmével, hagyományaival, szokásaival, néprajzával, ezek mentén haladva, mint a szorgos méhecske gyűjtött, megörökítette, megalkotta monumentális művét, a Székelyföld leírását. A legnagyobb székely vallotta: „A nemzetek életképességét és hatalmát ma már nem a nyers erő, hanem a népek műveltségi foka és szellemi fejlettsége szabja meg.” Ennek az emléktáblának kisugárzása legyen jelképe egy újabb feltámadásnak Ź– zárta beszédét Bálint Domokos, aki Orbán Balázs szülőfalujából érkezett.

– Itt az ideje, hogy Kőrösi Csoma Sándor, Mikó Imre mellett Orbán Balázst is egy sorban tisztelje és ismerje meg minden hazánkfia. Itt az ország szívében figyelmeztet bennünket magyarokat a székelység ügyének pártfogására – mondta köszöntő beszédben Bácsfainé Hévizi Józsa történész, pedagógus, az Erdélyi Szövetség elnöke.

Hévizi Józsa előadásában felidézte az emléktábla történetét: – Bokor András mérnök, az Erdélyi Szövetség néhai tagja 2007-ben kezdeményezte Orbán Balázs egykori budapesti lakhelyének emléktáblával történő megjelölését. 2008 szeptemberében Pécsi L. Dániel elkészítette a vörösmárvány táblát, melyet jóváhagyólag zsűrizte a Budapest Galéria. A közben meginduló 4-es METRO – építése, valamint a református egyház épületeinek felújítási munkálatai máig odázták el a márványtábla feltételét.

Az Erdélyi Szövetség elnöke rámutatott: – Orbán Balázs, a történeti-földrajzi leíró, a néprajztudós, a fotográfus, a közéleti személyiség életútjára emlékezünk. A legnagyobb székely öröksége, s utolsó lakhelyét megjelölő emléktábla most már végérvényesen összeköt bennünket katolikusokat, reformátusokat és unitáriusokat; hogy egységben tegyünk meg mindent elszakított nemzetrészeink közösségeinek megerősítésére. Évről évre ide visszatérve, számot vethetünk, mire is mentünk?!

Bácsfainé Hévizi Józsa az emléktábla nehéz sorsának részleteibe is beavatta hallgatóit. Mint mondta, két testvérszervezetük: az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke, Dr. Egyed Ákos, és a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Közművelődési Egyesület elnöke, Katona Ádám, támogatta terveiket, hogy emlékhely létesülhessen a fővárosban, mintegy felkiáltójelként! Lipcsey Ildikó, a tavaly elhunyt történész-kandidátus elnökük a Szeret-Klézsa Alapítvány kurátorával, Dr. Kotis Mihállyal együttműködési megállapodást kötött, amelynek következtében az Erdélyi Szövetség pályázatot nyújtott be az NCA-hoz „a legnagyobb székely”, a néprajzi gyűjtő, az MTA levelező tagja, Marosvásárhely és Berettyóújfalú országgyűlési képviselője utolsó pesti lakhelyének márványtáblával történő megjelölése érdekében, s az így elnyert összegből készülhetett el az emléktábla. Mivel Bokor András 2008. karácsonyán váratlanul elhunyt, az Erdélyi Szövetség tavaly elhunyt elnöke, Erdély XX. századi történetének páratlan kutatója fejezte be az engedélyek bekérését.

Lipcsey Ildikó az emléktábla-állítást így indokolta évekkel ezelőtt: „Orbán Balázs, a néprajztudós, a fotográfus, a közéleti személyiség tudományos munkássága a ma szakembereinek is elsőrangú forrása. Ennek ellenére életével, életművével kapcsolatban számtalan pontatlan adat jelent meg. Munkásságát kevesen ismerik, úgy szülőföldjén Erdélyben, mint Magyarországon. Az Erdélyi Szövetség szakemberei az emléktábla avatással a hazai és a határon túli tudományos életet és közvéleményt szeretnék tájékoztatni. A székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesület hívta fel az Erdélyi Szövetség figyelmét arra, hogy feladata és kötelessége közkinccsé tenni Orbán Balázs alkotásait, nem utolsó sorban azért, hogy ráirányítsa a figyelmet arra, hogy milyen történelmi okai vannak a székelység külön fejlődésének Erdélyben, napjainkkal bezárólag.”

Bácsfainé Hévizi Józsa felidézte: – Bokor András a Ráday Levéltárban és a Magyarországi Unitárius Egyház könyvtárában és levéltárában kutatva meglelte a dokumentumokat arra vonatkozóan, hogy Orbán Balázs életének utolsó napjait hol töltötte, s a halotti anyakönyvi bejegyzésben pedig az elhalálozás helyét. Milyen is volt Orbán Balázs utolsó lakhelye?

„Valóságos deákos szállás. Egy matrac nélküli ágy, melyen párna helyett utazótáskára hajtotta fejét, takaró helyett pedig mentéjét használta; egy rozoga pamlag, szekrény, egy álló fogas, kicsinyke íróasztal a szoba közepén, parányi mosdóasztal és két közönséges faszék – ezek képezték Orbán Balázs bútorzatát.”

Az Erdélyi Szövetség elnökét Kőrösi Csoma Sándorra, a Tibetológia megalapítójára emlékezteti a „legnagyobb székely” puritán életmódja. Párhuzamokat fedezhetünk fel a fáradhatatlan küzdelmekben, kitartásban, a nehézségek áldozatos elviselésében is: „A vonaton harmadosztályú kocsin utazik, hogy a népet jobban megismerje, aztán rendszerint felfogad egy szekeret, s kiviteti magát valamelyik központi fekvésű településbe. Onnan lóháton vagy gyalogszerrel folytatja útját. Tarisznyájába jegyzőkönyvén kívül csak egy kis hideg étket tesz: barna kenyeret, szalonnát, kofa-pecsenyét, retket, hagymát. Meg egy ivópoharat a lépten-nyomon kínálkozó ásványvizek kedvéért.” – írja róla Mikó Imre.

Így készült el tehát az 1868-tól 1873-ig hat kötetben megjelenő leghíresebb munkája: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi és népismereti szempontból.

Bácsfainé Hévizi Józsa szerint a székelység mai törekvései szempontjából megkerülhetetlen e munka jogtörténeti szempontból is: Orbán Balázs az „általános előismertetés a székely nép történelme- és jogviszonyairól” című fejezetben, valamint a székek előismertetésében bemutatja az Európában Svájcot leszámítva ismeretlen hagyományt; hogy a szövetséges, mellettünk harcoló népcsoportnak, a székelynek a magyar királyok kollektív szabadságjogokat adtak, amely megvédte őket a jobbágyi helyzetbe való süllyedéstől: „Székelyföldön minden szabad székely (nem jobbágy) épp azon jogokat és szabadalmakat élvezte, mint a megyei nemes, … s oly döntő befolyást gyakorolt a közügyekre, hogy minden tisztviselőjét, még a szék élén álló főkirálybírót vagy főtisztet is, maga választotta, és erre szavazattal és a közgyűléseken szólási joggal bírt az utolsó condás székely éppúgy, mint a főnemes, mert a székely köztársasági szervezet szellemében és politikai értelemben egyenlő volt minden székely…”

Az Erdélyi Szövetség elnöke ezen összefüggésrendszer felfedezését köszönheti Orbán Balázsnak, ugyanis őt olvasva világosodott meg benne, hogy ez nem más, mint a székely területi autonómia leírása!

Orbán Balázsnak, a Magyar Országház képviselőtagjául választásának 140., az MTA levelező tagjául választása 125. évfordulója alkalmából állított emléktábla avatón és konferencián igét hirdetett Páll László református lelkész, tudományos előadásokat tartott többek között Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke; Török Gáspár, EFIAP fotóművész Marosvásárhelyről, valamint Mandics György író, újságíró.

Az ünnepi esemény kiemelkedő fénypontja volt Tadeus Jaskulski szociológus, a Gazeta Polska bécsi tudósítójának felszólalása, aki a Békemenet Magyarországért lengyel küldöttség vezetője és szervezője volt. Mint mondta, ha a jelenlegi Orbán-kormány elbukna a globalistákkal folytatott küzdelemben, a lengyelek is veszítenének, ezért különösen fontos a magyar-lengyel barátság.

Személyes emlékeit osztotta meg hallgatóságával Orbán Réka, Orbán Balázsról, dédapja testvéréről. Az emléktábla avatón részt vettek az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör tagjai, Kóka Rozália vezetésével, valamint a Szent Margit Gimnázium tanulói.

Végezetül álljon itt Orbán Balázs végrendeletéből néhány sor, aki 122 éve, 1890 április 19-én hunyt el. A „legnagyobb székely”, képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja a következőket írta: „…amint egész életem küzdelem volt a jóért, az igazságért, a haza üdvéért s miként életemben soha se kerestem önfeláldozó odaadásomért más jutalmat, akként már csak a következetességért is oda kell törekednem, hogy halálomból is némi haszon áramoljék e szegény hazára, melynek egész életem tevékenységét szentelém, földi javaim egy részét, azt a részt, amely leginkább szerzeményem, a hazai közművelődés és a faj megmentés oltárára szentelém, és családdal nem lévén megáldva, a magyar népet tekintem családomnak és ezt is kívánom fő örökösömmé tenni…”

Frigyesy Ágnes
A szerző felvételei