„Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki” (Máté 12:20)
Nádszál. Kevés törékenyebb dolog van, mint egy megrepedt nádszál. Krisztus idejében a folyóparton játszó gyermekek nádból sípot készítettek maguknak. Lyukakat fúrtak bele, és a fúvóka részt is kialakították. Ám a nádszál hamarosan eltöredezett, és ilyenkor eldobták.
Valaha talán te is ott álltál szép hosszú és erős nádszálként, a folyópartba gyökerezve és onnan táplálkozva. Most azonban rejtve vagy a káka között, megrepesztettek fájó szavak, házastársad hűtlensége, a saját kudarcod vagy a szigorú vallás.
Kanóc. Semmi sincs közelebb a kioltáshoz, mint egy füstölgő lámpabél. Amikor az olaj kifogyott a mécsesekből, a kanóc pedig rövidre égett, kioltották, eldobták, hiszen már értéktelen volt, és betettek a helyére egy másikat.
Valaha te is égtél hittel, megvilágítottad az utat másoknak, míg a bírálatok jeges szele, a meg nem bocsátás és az ítélkezés kioltotta a fényt?
Mi a közös ezekben az emberekben?
Az asszonyban, aki reszket a felzúdult tömeg előtt, aki halálra akarja kövezni?
Vagy a béna emberben, aki könyörög a barátainak, hogy ne adják fel, amíg valahogy be nem jutnak a házba Krisztushoz?
A vakban, aki kiáltozva kéri a látását, de a tanítványok csendre intik?
Ők mind olyan megrepedt nádszálak és füstölgő kanócok, akikről Jézus nem mondott le. A világ azt hiszi, tudja, mit kell veled tenni – eltörni és kioltani! Jézus azonban nem ezt teszi. Ő „megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki”.
Nem számít, hogy úgy érzed, már nagyon messzire mentél, nem esel kívül Isten kegyelmének hatótávolságán. Jöjj, ő gyengéden fog bánni veled!
Ő meggyógyít.
Kommentáld!