Egy este egy unoka a nagyapjával beszélgetett, egyszer csak hirtelen megkérdezte: 

- Nagyapa, hány éves is vagy? 

A nagyapa így válaszolt: 

- Hadd gondolkozzam egy kicsit! 

A televízió, a gyermekbénulás elleni védőoltás, a fénymásoló gép, a kontaktlencse és 

a fogamzásgátló tabletta előtt születtem. 

Nem volt még radar, hitelkártya, lézersugár és pengekorcsolya. 

Az ember még nem lépett 

a Holdra, és nem léteztek sugárhajtású utasszállító repülőgépek. 

Nagyanyád és én összeházasodtunk és azután együtt éltünk, és minden családban volt apuka és anyuka. 

Még nem találták fel 

a légkondicionálót, 

a mosogatógépet, 

a szárítógépet 

(a ruhát egyszerűen kitették száradni a friss levegőre). 

Én a számítógép, 

a kétszakos egyetemi képzés 

és a csoportterápia előtt születtem. 

Az emberek nem analizáltatták magukat, legfeljebb amikor 

az orvos vér- vagy 

vizeletvizsgálatra küldte őket. 

25 éves koromig 

minden rendőrt és férfit "uram"-nak szólítottam, 

minden nőt pedig 

"asszonyom"-nak vagy "kisasszony"-nak. 

Párjuk a galamboknak és 

a nyulaknak volt, 

de nem az embereknek. 

Az én időmben ha egy hölgy felszállt az autóbuszra vagy 

a villamosra, a gyerekek és 

a fiatalok mindenki másnál hamarabb álltak fel, 

hogy átadják neki a helyüket, de ha állapotos volt, a helyére kísérték, és ha kellett, megváltották a jegyét és odavitték neki. 

A nő elsőként lépett liftből ki; alátolták a széket, hogy leülhessen; egy férfi sosem üdvözölt úgy egy nőt, 

hogy ne állt volna fel, 

ha éppen ült, 

kinyitotta előtte az autó vagy bármi más ajtaját, 

és a férfi segített neki 

levenni a kabátját. 

Az én időmben a szüzesség nem okozott rákot, és a családi erény bizonyítéka volt a lány, és a tisztaságé a férj számára. A mi életünket a tízparancso-lat, a józan ész, az idősebbek és az érvényes törvények tisztelete szabályozta. 

Bennünket megtanítottak arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között, és hogy felelősek vagyunk tetteinkért és következményeikért. 

A komoly kapcsolat azt jelentette, hogy jóban voltunk unokatestvérekkel és barátokkal. 

Ismeretlen volt a vezeték nélküli telefon, 

a mobiltelefonról nem is beszélve. 

Sosem hallottunk sztereó zenéről, URH rádióról, kazettákról, CD-ről, DVD-ről, elektromos írógépekről, számológépekről 

(még mechanikusakról sem, hát még hordozhatókról). 

A "notebook" jegyzetfüzet volt. 

Az órákat naponta felhúzták. 

Semmi digitális nem létezett, sem órák, sem világító számos kijelzők a háztartási gépeken. 

Gépeknél tartva: nem voltak pénzkiadó automaták, 

se mikrohullámú sütők, 

se ébresztőórás rádiók. 

Hogy videomagnókról és videokamerákról ne is beszéljünk. 

Nem léteztek azonnal előhívott színes fényképek. 

Csak fekete-fehér képek voltak, előhívásuk és másolásuk több mint 3 napig tartott. 

Színes képek nem léteztek. 

Nem hallottunk Pizza Hut-ról vagy McDonalds-ról, 

se az instant kávéról, 

se a mesterséges édesítőkről. 

Az én időmben a fű olyasmit jelentett, amit nyírtak, 

nem szívtak. 

Mi voltunk az utolsó nemzedék, amely azt hitte, hogy egy asszonynak 

férjre van szüksége ahhoz, hogy gyereke legyen. 

És most mondd, szerinted hány éves vagyok? 

- Hát, nagyapó, biztosan több, mint 200! - felelt az unoka. 

- Nem, kedvesem, csak 60! ...