Vétkeztünk, és vétkeinkbe újra visszaestünk. Mindnyájan saját tapasztalatból ismerjük e szavak jelentését. Egyedül Isten bocsáthatja meg bűneinket, de azt kérnünk kell tőle. Alázattal, ahogy Dániel könyvében Azariás imádkozott, vagy ahogy az evangéliumi példabeszédben Jézus figyelmeztet minket. Aki a megbocsátást önzően, csak magának akarja megtartani, az visszaél vele, és nem méltó rá.
Reményik Sándor: Gyógyíts meg!
Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Nézd: elszárad a fám,
A testem-lelkem fája…
De épek még a gyökerek talán.
A tompa, tunya tespedés alatt,
Gyökereimben: érzem magamat,
És ott zsong millió melódiám.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Hiszen – nem is éltem igazában.
Csak úgy éltem, mint lepke a bábban,
Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben:
Rólam gondolt roppant gondolatod
Torz árnyékaképpen.
Egy kóbor szellő néha-néha
Valami balzsam-illatot hozott.
Akkor megéreztem: ez az élet,
S megéreztem a Te közelléted, –
S maradtam mégis torz és átkozott.
Én Istenem, gyógyíts meg engemet.
Én szeretni és adni akarok:
Egy harmatcseppért is – tengereket.
S most tengereket látok felém jönni,
És nem maradt egy könnyem – megköszönni.
A nagyböjti önvizsgálat és bűnbánat idején az Anyaszentegyház figyelmeztet bennünket, hogy megigazulásunk nem a lélek összetörtségéből, hanem Isten irgalmából fakad. Az ő irgalmának, megbocsátásának kiesdése bennünk is irgalmas lelkületet alakít ki.
Kommentáld!