Egyszer egy szegény asszony talált egy tojást.
Boldogan hívta magához a férjét és gyermekeit.
- Megszűnt a nyomor- mondta nekik.
-
Nézzétek mit találtam: egy tojást. Nem esszük meg, hanem átvisszük a
szomszédasszonyhoz, hogy tegye a kotló alá és keltesse ki.
Így hamarosan
lesz egy csibénk, amelyből nemsokára tyúk lesz.
Természetesen azt sem
esszük meg, hanem hagyjuk, hogy tovább tojjon, hogy legyen sok csirkénk,
meg tyúkunk és még több tojásunk.
Nem eszünk sem tojást, sem csirkét, de még tyúkhúslevest sem.
Mindent
eladunk, és az árán veszünk egy borjút. Neveljük a borjút, amíg tehén
lesz belőle. A tehénnek lesz sok borjúja, nekünk meg lassan egy egész
csordánk.
Eladjuk a csordát és veszünk az árán egy telket, a telekre
építünk, az egyik részt eladjuk, és veszünk rajta...., Amíg nagy
lelkesedéssel így szónokolt az asszony, a tojás kicsúszott a kezéből,
leesett a földre, és nem maradt belőle más.....csak egy álom.
A mi elhatározásaink is gyakran hasonlítanak ennek az asszonynak a fecsegéseire?
Majd megcsinálom. Majd megmondom. Elfogom érni.
Aztán telnek a napok, az évek és nem csinálunk, nem teszünk meg semmit.
(Szerzője számomra ismeretlen)
Kommentáld!