TANMESE
Élt a várostól távol egy szegény ember, akinek pénze kevés volt, de szíve annál nagyobb.
Ennek a szegény embernek volt két gyermeke.
A Teremtő Östen már rég magához szólította a feleségét.
A két gyermek, egy leány és egy fiúgyermek, együtt nőttek fel, egy neveltetésben részesültek. A leány, ahogy felcseperedett elhagyta a szülői házat, távolra költözött,- dolgos életet élt.
A fiú éjt- nap alá téve lopta a napot. Irigy volt és fukar.
Nem számított neki, hogy szegény dolgos édesapja keményen dolgozik meg minden betevő falatért.
Aztán egy nap tényleg szűk napok köszöntöttek rájuk.
Az Öreg ágynak esett, és a tüdőasztma elvitte.
A fiú magára maradt, egyedül volt mint a kisujja. Nem tudta mitévő legyen, honnan is szerezhetne betevő falatot.
Az Öreg tanításként hagyta rá az élet rejtelmeit, amit ő sutba dobott.
Nem tudta mit tegyen a gazdasággal, az állatokkal.
Dolgokat ugyan megfigyelt, de nem tudta alkalmazni, mivel rest volt a munkára...
Nem tudott mást tenni, kénytelen volt a munkához nyúlni.
Egyre többet jutott eszébe szegény édesapja, akit az éltében soha nem méltatott egy dicsérő szóval, de még egy kedves mosollyal sem jutalmazta.
Kénytelen volt megfogni a munka végét, hisz rá volt utalva.
Egyik napról a másikra élt, tengette életét.
Kínjában már odáig jutott, hogy a Jó Istenhez fordult.
Először csak egy imát mormolt el,- dacosan, kényszeredetten...
Aztán valahogy rítussá vált benne, és azt vette észre, hogy mindez természetessé válik.
Felismerte, hogy mindenért csak magát hibáztathatja. Beismerte tévedéseit, amit életében elkövetett.
Szentül meg volt győződve róla, ha nem így tett volna, az édesapja még mindig élhetne.
Önvád, önvádat követett...
Nem volt ezután se éjjele, se nappala,- önmagát marcangolta.
Az egyik nap épp a szénát hordta, amikor mintha megszólalt volna mellette valaki.
- Ne emészd magad!
- Bocsáss meg a botlásaidat, a hibáidat, és kezdj új életet!
- Ne a múltat sirasd, hisz azon már változtatni nem lehet!
A fiú szétnézett,- de senkit sem látott.
A hang pedig így folytatta:
- Ha az ÚR, a Teremtő Östen megbocsátja vétkeidet,- akkor te is bocsáss meg magadnak!
Önmagad lényét ne vesd tagadásba. Amit tettél az volt,- elmúlt.
Változtatni már nem lehet rajta.
Vond le belőle a tanulságot,
vess számot az életeddel és indulj el az utadon!
Ha mindig a múltat siratod, és azon keseregsz, hogy mi volt és mi lett volna, ha ez lett volna... előre nem léphetsz.
Beleragadsz saját keserűségedbe, és az önsajnálatba, ami nem előre visz, hanem a múltba ragaszt.
Isten Angyala áll előtted, de mivel nem látsz, így csak sugallatokat tudok küldeni neked.
- Mindenkinek joga van az élethez.
Mindenki kap esélyt, és ha önmagát felül tudja emelni, akkor előre tud lépni.
- Nagy baja az emberiségnek, hogy a múltban ragad.
Saját keserűségén tipor keresztül, tetteit, elszalasztott éveit siratja.
A múltban él, és nem képes a jelent megélni.
Csak hátra, vagy előre lát. De mi van most a jelen pillanatban?
Ha nem éled meg a jelent, akkor nem tudod a múltat és a jövőt összekötni, nem tud kapcsolódni.
Belőled futnak ki ezek a szálak, és energiaként jelen vannak.
A te tudatosságod és rálátásod, ami eldönti, hogy az adott pillanatot miként éled meg. Hogy mit döntsél, és mit tervezzél.
De ha nincs meg az adott pillanat, akkor a jövő is elszalad.
- Most oldozd fel önmagad ember!
Formáld át magad, élvezd a jelen pillanatot, lásd mi az, amit megérleltél. Vess számot magaddal,- de aztán előre nézzél, és ne nyisd többet fel a múlt kapuját!
A fiú azt hitte,- álmodik....
Egy pillanat alatt ráeszmélt, hogy minden szó, ami benne megszólal IGAZ.
Innentől fogva, egy új csapásvonalat adott az életének,- tartalommal töltötte meg.
Megfogta a munka végét, gazdálkodott.
Évek múlva tehetős emberré vált,- megházasodott, családot alapított.
Az öreg édesapja a Mennyből boldogan, mosolyogva tekintett le a fiára,
- Ez így volt RENDjén - mondta.
(FORRAS:NET)
Kommentáld!