Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. (János 14:1)
Néhány hónappal ezelőtt hallottam valakinek a bizonyságtételét, és amit szavaival elmondott, annak valóságtartalma rá is volt írva az arcára, hogy hogyan lehet a hívő ember példaértékű a hitében. Azt mondta egy továbbképzésen az egyik gyülekezetből odahívott hívő asszony, hogy „a hit nagy erő, s nem roggyanok meg sem a munkanélküliségtől, sem a férjem betegségétől.” Egy negyvenes éveiben járó asszony mondta ezt, aki hónapokkal korábban elveszítette az állását, és aki a beteg férjét ápolja. Többen tanácsolták neki, hogy költözzenek el az adott városból, ahol laknak, és ő azt mondta, hogy nem tenné, mert egyfelől bízik az Úr Istenben, hogy az Isten megsegíti és megáldja őket, az egész családot. Másfelől azért nem költözne el, mert gyülekezetének közössége olyan jó és szeretetteljes, hogy ő azt nem szeretné elhagyni.
Csodálattal hallgattuk – pedig jó néhány lelkész volt, aki hallgatta ezeket a szavakat – ezt a fantasztikus bizonyságtételt, amit valaki a hitéről mondott. Nem fog megroggyanni, mert az Istenre tekint. Nos, a hitre leginkább tényleg akkor van szükségünk, amikor gondjaink vannak, amikor az élet nem úgy alakul, ahogyan szeretnénk. Mert könnyű hinni akkor, amikor az áldásokat vesszük el, könnyű hinni, amikor viszonylag minden rendben van az életünkben, de akkor hinni, amikor egyáltalán nem úgy alakul életünk, ahogyan szeretnénk, amikor összecsapnak fejünk fölött a hullámok – ekkor hinni és ekkor kitartani, ez az, amit az Isten kér tőlünk. Akkor is bízzunk benne, amikor látjuk a vihart, akkor is bízzunk benne, hogy van Valaki, aki még a vihartól is nagyobb…
A nap gondolata:
Valahányszor nehézre fordul életem, az sohasem jogcím arra, hogy ellanyhuljon a hitem, hanem ellenkezőleg, isteni kihívás, hogy erősebb bizalommal higgyek. (Viktor János)
Kapcsolódó hírek:
A SZERETET...