Talán nem is gondolod, milyen mély nyomokat hagyhat gyermekedben erős jellemed és elveid. Ha „uralkodó” típus vagy, vagy „csak” nagyon határozott, sokszor a gyereknek lesz nehezebb… És talán mire felismered a túlkapásaidat, lehet, hogy a kicsi már felnőtt! Jó, ha egyértelmű vagy vele és következetes. De hol a határ?

Lehetsz kemény vagy határozott, ha változtatni akarsz a gyereknevelésben, általában nem tudsz kibújni a bőrödből. Még akkor sem, ha nagyon akarsz. Pedig hidd el, néha érdemes „lazítani” a gyeplőn – akkor is, ha nem könnyű. Megéri.

„Csak azért is!” módszerrel?

Bia nagyon kedves, közvetlen 7 éves kislány, gyönyörű barna hajjal, őzike szemmel. Az a fajta gyerek, akit hamar a szívedbe fogadsz. De valami mégis fura rajta: a szeme kicsit zavart, a szemöldöke szinte összenőtt… 

Őt nézve az az érzésem támad, mintha az angyali külső mögött erőszakos lélek lakozna...

„Igen, nagyon erőszakos tud lenni, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő akarja. – meséli anyukája, Móni. – Már rájöttem, hogy alapvetően bennem van a hiba. Én is akaratos vagyok, és már „csak azért sem” engedek. Miért neki kéne eldönteni, hogy mit vegyen fel? Ha én kikészítem este, ne bírálja felül a döntésemet.

Azt hiszem, nagyon a fejemre fog nőni. Szinte mindennaposak a viták, sajnos én is hamar felkapom a vizet. Mindig is izgága gyerek voltam, mindenem a sport, ha nem mozgom ki magamból a feszültséget, robban körülöttem minden!

Szeretnék rajta segíteni, de még egyelőre nem megy. Már az ezoterikus utat is kipróbáltam, innen remélek egy kis megnyugvást, békességet. Lehet, hogy Biát is elviszem egy szakemberhez, mert szerintem neki is jobb lenne külső segítség. Egyik pillanatban nagyon kedves, mosolygós, a másik pillanatban elpityeredik valami apróságon, de van, hogy utána meg borzalmas stílusban kiabál rám.

Az öccsével más a helyzet, ő lényegesen nyugisabb, de ő meg nagyon sokat káromkodik. Már elmúlt 5 éves, ha rászólok, hamar abbahagyja. Sokkal könnyebb vele, mint a nővérével. Talán, mert Biával annyira egyformák lennénk?”

Az első lépés: a felismernés

Jó úton haladsz, ha felismerted, hogy valami nem stimmel. A jelek megmutathatják, hogy a gyerek szenved, vagy görcsöl a nevelési módszeredtől, elveidtől. Készülj fel rá, hogy a változtatás nem lesz egyszerű menet – először magadon kell kezdened! Kérd a családod, a párod, édesanyád segítségét, vagy ha nem tudsz hozzájuk fordulni, a barátnők biztos meghallgatnak. De feltétlen kösd a lelkükre, hogy most az egyszer ne legyenek kegyesek hozzád, és mondják meg az igazat!

Tanultam a hibáimból

A német származású, negyvenes anya fontosnak tartja átadni a gyerekeinek az anyanyelvét: „Születésüktől kezdve csak németül beszélek velük. Ehhez ragaszkodtam, mert akkora kincs… de nagyon sokszor voltak rám e miatt mérgesek, és csak magyarul beszéltek hozzám, szinte sztrájkolva. Erős embernek tartom magam, tudom, hogy majd egyszer még jól jön a perfekt német tudás.

A két nagy (7 és 9 évesek) nagyon harcias, a kicsi még csak 3, remélem, vele egyszerűbb lesz. Bár azt hiszem, talán miattam is könnyebb vele, mert egy kicsit tanultam a nagylányokkal kapcsolatban elkövetett hibáimból. Nálunk, otthon Édesapám és Édesanyám is nagyon határozott emberek voltak, én is azt tanultam, a szülő szava szent, az van, amit ők mondanak. Nekünk gyerekeknek nem is lehetett más véleményünk. Persze más kultúra és más kor is volt, ők hajnalban öt előtt keltek, mind a négy gyereknek kellett segíteni a háznál, különben nem jutottunk volna semmire. Én ezt kaptam, nekem ez volt természetes.

Valahogy a mai gyerekek már genetikusan is mások, erősebbek a lázadó korszakaik, a szülő nem ússza meg szárazon még a kiskamasz kort sem, ami pedig egyre korábban érkezik. Néha nem bírok a lányokkal, olyan követelőzőek, túl harciasak. Nem szeretem, de egyre többször elő kell vennem a „csak” és az „azért mert!” magyarázatokat. Talán azért könnyebb a kicsivel, mert őt már nem szolgáltam ki annyira pici korában és mondtam meg mindent én, hogy legyen?!

Most már úgy érzem, nem tehetek mást, csak még szorosabbra veszem a nagyoknál a gyeplőt, és szinte már parancsolnom kell nekik. Nem vagyok híve a büntetésnek, de a szobafogság a szemtelenségért, szófogadatlanságért nem árthat. De mi lesz még, meddig lehet ezt fokozni?”

Kathrin tényleg kétségbeesett és tanácstalan. Szerencsére a férje – bár szinte alig van otthon – meghallgatja a problémákat és azt javasolta, kérjék meg a nagyikat, hogy vigyázzanak néhány napot a gyerekekre, ők pedig menjenek el kettesben kicsit pihenni, feltöltődni, és akkor beszélgetni is lesz idejük. Hátha sikerül megoldást találni. „Én is szívesen gondolkodnék, min változtassak, de hát velem van a baj? Vagy a lányok már segítségre szorulnak, csak én nem vettem észre a jeleket?” – kérdezi a kétségbeesett anyuka.

Jelek, amikből arra következtethetsz, hogy lazítanod kéne azon a bizonyos gyeplőn

– a gyerek gyors és többszöri hangulatváltozásai

– ha hirtelen magába fordul (amúgy ez a kiskamasz/kamaszkorra jellemző lehet…)

– ha az iskolai eredményei hirtelen romlani kezdenek

– ha „apatikus” lesz

– ha Te folyton feszült vagy (az izmaid is mutathatják, vagy az állandó fejfájásod)

– ha úgy érzed, nem tudod már a kezedben tartani az irányítást

– ha túl magasra teszed a mércét, nagyok az elvárásaid a gyerekkel vagy magaddal szemben, azt érezheted, soha semmi nem elég jó

– ha te sem bírsz kedvesen szólni a családodhoz…

Hogyan változtass?

Egyszerűen mondd meg nekik, hogy valamit elszúrtál, és rájuk is számítasz, hogy kibogozzátok a szálakat, hogy élhetővé tehessétek a közös életeteket.

Próbálj meg kicsit türelmesebb lenni, és kezdd apró lépésekkel: kérdezd meg, mit szeretne felvenni a gyerek másnap? És kivételesen ne kritizáld, hanem dicsérd meg a jó választást!

Aztán ha tudsz, tölts egyedül néhány napot, vagy legalább egy-két órát.

Tudod, mindenkinek fel kell töltődnie valahogy! Még a maximalista örökmozgóknak is!

ruzsonyiági